Ősök, származás, család
Bodola Györgynek székelyek voltak az ősei, apai és anyai ágon is.
„Az a hetedíziglen székely figura, aki Bodola néven beírta magát a labdarúgás nagykönyvébe, az az édesapám. Anyám is székely: Oltszemi Botos Blanka. Az úgynevezett „Mádéfalvi veszedelem” óta megvan ugyan a család krónikája, csak nem nekem. A Bodolák a Brassó melletti Hétfaluból származnak, de ez a vonal nem került a történelem lapjaira, bár apám testvére, aki tanult masiniszta volt egyszer úgy berúgott, hogy elaludt a vonat alatt, a sínek között, és a szerelvény felette haladt át. Kutyabaja sem lett, bár a családi krónikák szerint, másnap fájt, hasogatott a feje.”
A székely lófő Zágoni és Felsődobolyi Bodola család, mely 1767.-ben Apafi Mihály Erdélyi Fejedelemtől kapta a címeres levelet, református püspököket, (Bodola János és Bodola Sámuel) 1848.-as honvéd tiszteket, (Bodola Ferenc és idősebb Bodola Lajos) és tudós mérnököt is (ifjú Bodola Lajos) adott a hazának, valamint egy világhírű futballistát, Bodola Gyulát.Bodola György legbüszkébb természetesen édesapjára, „Dudus”-ra volt, a Nagyváradi AC mai napig legendás játékosára, akiről 2008. novemberében nevezték el a Nagyváradi városi stadiont. Bodola Gyula összesen 334 mérkőzésen játszott a román és a magyar első ligában, 48-szoros román és 13-szoros magyar válogatott volt. Két futball világbajnokságon vett részt csatárként. 58 évig volt Románia gólkirálya. Játszott a CAO Oradea, Venus Bukarest, IAR Brassó, Ferar Cluj, és a Nagyváradi AC csapatában. 1945-től 1949.-ig az MTK játékosa volt. Aktív pályafutása után edzőként dolgozott Szombathelyen, Pécsett, Diósgyőrön, és Ormosbányán.
Néhány idézet Dudusról, a korabeli sajtóból:
„Az 1941-es őszi első hazai mérkőzésen több száz román ajkú szurkoló kiabálta kórusban: Nindzsala Bodola ! vagyis labdát Bodolának! A Nagyváradi AC 1944 tavaszán 13 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot. A második helyezett Ferencvárost viharos szélben, az Üllői úton, Bodola világklasszis játékával 4:1 -re verte meg a NAC. Az 1944. szeptember 6.-i angol légitámadás szőnyegbombázása felszántotta a NAC pályát. Könnyes szemmel mentünk át a Törekvés pályára, ahol elcsukló hangon énekeltük a NAC indulót: Tizenegyen megszálljuk a pályát, Kitűzzük a zöld – fehér kokárdát, Aki nem tud kapura suttolni, Ki fogjuk a csapatunkból zárni.”
„A magyar, a székely szív mindig hevesen dobogott bennem. A kínok kínját éltük át, amikor 1936. majd 1939. októberében Bukarestben a román válogatott mezében kellett játszani a magyar fiúk ellen. Képzeljen el egy olyan csapatot, amelyikből a magyar himnusz akkordjai alatt, heten, ott a pálya közepén hangosan sírtak. Úgy hívtuk egymást, - székelyesen - hogy lelkecskéim. Ha valami baj volt, összebújtunk a pályán, mint télen a kismadarak. Lelkecskéim, legyetek legkedvesebb játékunk, örök szerelmünk Csaba királyfiai!”
„Bodola univerzális tehetség volt. Óriási munkabírással rendelkezett. Kitűnően lőtt jobbal, ballal, futtában és kapásból. Bodola 20 – 30 méteres keresztlabdái éppúgy, mint fejes góljai élményszámba mentek. Bodola olyan tiszteletnek és csodálatnak örvendett Váradon, amely senkinek sem jutott ki osztályrészéül. Bodoláról még ma is – negyven év távlatából – regéket mesélnek. Az idősebb korosztály előtt neve úgy cseng, mint az irodalom terén Adyé vagy Juhász Gyuláé.”
„Ha ma Maradonát kiáltják ki a világ legjobbjának, ugyanazt Bodola mindkét lábával megcsinálta.” (Berkesi Elemér, Barcelona, 1984)
„A Bosnyák téri vendéglőjében az esti órákban Dudus mérte a sört a vendégeknek. Amikor kilencet mutatott az óra, s történetesen a kezében még csak félig telt meg a söröspohár, - Bodola elzárta a csapot. A poharat átadta a feleségének és bevonult a söntés mögötti lakásba.”
„1989. december 31.-én, déli harangszóra kezdődik a Budapest – Vidék labdarúgó mérkőzés az MTK pályán a szabad Romániáért. A kezdőrúgást az a Bodola Gyula végzi majd el, aki 48-szor a román és 13-szor a magyar válogatott mezét is felhúzhatta.”
„Bodola Gyula neve mostantól nem csak a sportlexikonokban fedezhető fel, hanem ott van egy erdélyi temető egyik friss fejfáján is. Született 1912-ben, meghalt 1992.-ben.”
Az anyai ág, az Oltszemi Botos család is ősi székely lófő család. 1764.-ben a Madéfalvi veszedelem idején négy Botos testvér közül hármat végeztettek ki Mária Terézia katonái, csak egy menekült meg a haláltól. Az ősi családi birtokot is elkobozták. A Botos család, később, házasság révén összeköttetésbe került a gróf Rhédeyekkel, és mivel Erzsébet Brit királynő ősei között ott vannak a Rhédeyek is, Bodola György, ha igen távoli, de mégis csak „rokoni” kapcsolatban állt a Brit uralkodóházzal. Ezt persze a Borpatikában, meg a többi kocsmában hiába is mesélte volna.
A Botos család a Nagyenyedi Református Kollégium alapítói közé tartozott, így aztán nekik sohasem kellett tandíjat fizetniük ott. Nagyapja, Botos István is nagyenyedi diákként kezdte tanulmányait, majd Kolozsvárott jogot végzett, és később ügyvéd, főszolgabíró, majd brassói rendőrkapitány lett.
A legenda szerint, a családban született ikergyermekek közül az egyik sohasem érte meg a 40. életévét. Botos István is ikerként született, így 40 éves kora előtt a legenda beteljesülésétől való félelmében az alkoholba menekült, tönkretéve ezzel az egész család életét. Nem teljesedett be a végzet, aggastyán korban halt meg.
Fia, Botos Béla –Bodola nagybátyja - már kamaszkorában kártyázott, ivott, nőzött és mulatozott. De később fogadásból megszerezte a Brassói egyetemen a jogi diplomát, majd az ügyvédi vizsgát is letette. 1945 után átjött Magyarországra, itt újra vizsgázott. Az ötvenes évek elején egy határszéli faluba utazott egy barátjához karácsonyra. A soproni vasútállomáson az ávósok letartóztatták, és egy koncepciós perben több év börtönt kapott disszidálási kísérletért. 1956.-ban részt vett a forradalomban, majd elhagyta az országot és előbb Kaliforniában, majd Arizonában lett sikeres ügyvéd, negyedszerre 70 évesen tette le az ügyvédi vizsgát.
A nagybácsi (Buba) 1993-ban felkérte Bodolát, hogy illusztrálja a nagyapa, Botos István székely népmeséit. Nagy példányszámban akarta kiadni a könyvet. Ő azonban egyetlen rajzott sem készített el. Passzivitása nem érdektelenségből fakadt. Ragaszkodott alkotói szabadságához. Csak akkor rajzolt, ha a maga mulatságára tehette azt, ha ő talált ki valamit. Megrendelésre csak egyszer dolgozott életében: amikor a Rock lexikont illusztrálta. Nemegyszer megtörtént, hogy megbízói bezárták, és addig nem engedték ki, amíg el nem készült a munkával.
„Ez egy nagyon jó plakátunk volt. Kivittük Angliába, hát beszartak tőle. Bodola Gyuri készítette a grafikáját. Bezártuk egy hétre egy szobába, csomó piával, és mondtam neki, addig nem jöhet ki, amíg nincs kész. Ebből lesz egyébként a P. Mobil egyik új klipje is. Ezeket a figurákat mozgatják majd meg.” Schuszter Lóránt.
Gyerekkor
Az első barátok, tíz éves kora körül, a Bartók Béla út környékén tűnnek fel. Mindenekelőtt Szombathelyi István, aki még ma is őrzi a közös gyerekkor emlékeit, a fotókat a Fradi kölyökben, és Gyuri leveleit Ormosbányáról, első száműzetése színhelyéről.
Amikor verekedései miatt már az ország összes gimnáziumából kitiltották, - pedig a mama - Blanka Néni (közismert nevén Botos Pipi) - eltökélte, hogy Gyurka fia maturálni fog. Mentő ötletként jött, hogy a világhírű Ormosbányai tanintézetben folytassa tanulmányait, hiszen épp az ottani futballcsapatnál volt edző Dudus Bácsi.
Két levél, melyet Szombathelyi Istvánnak 16 évesen írt, az Isten háta mögül, Kazincbarcika mellől, egy kis bányász településről:
„Pisti! 1968. Szeptember 23. Hétfő. Az Úr iskola esztendejének tizenkilencedik napján. Üdv neked, innen Ormosbánya nevű Metropoliszból. Most magyar óra van, és írok neked egy pár sort. Én oskolába járok, és azt hiszem, nemsokára kilehelem bűnös lelkem, mert már kezdek itt meghülyülni. Ha azt akarod mondani, hogy ez az aktus már rég túlhaladott, akkor, ha hazatérek, kitolom a két szemed! Most valami Balassi nevű gazfickóról tanulunk, aki különböző verseket írt a boldogtalan utókor bosszantására. Azt hiszem te is hasonlóképpen vélekedsz a matematikusok munkásságáról. Vagy talán nem? Én sokat focizok, és keveset tanulok, és ez így van rendjén! Meggyőződésem, hogy te is ezt az elvet vallod! Fociban mi újság otthon? Hogy álltok fel, és vasárnap kivel játszotok? Ezt azért kérdem, mert hazanézek! Örülsz mi? Porszívó milyen eredménnyel rugdossa a döngőt? Anyja mikor késelte meg utoljára? Én innen a távolból úgy képzelem el a Kormosék magánéletét, hogy a Porszívó elbarikádozta magát a kis szobában, és az anyja könnygáz bombákat hajigál rá, és a Porszívó időnként kénköves Istennyilát és görögtüzet fúj ki az orrán, (hja, neki könnyű!) és így próbálja anyját távol tartani. Nem így van? Az osztályról valamit. 7 fiú, és millió egy lány. Szombaton volt egy úgynevezett ismerkedési est az iskolában, amit én így kereszteltem el: „Tömegmegmozdulás, amely keretében kedélyes husáng legények kitárhatják szívüket az enyhén nyomott, helybeli hajadonoknak!” Most már kémia óra van és épp most feleltem. Nem fogod elhinni: négyesre! Most először életemben! Ha félévben a bizonyítványom megfelelő, akkor haza mehetek! Hidd el, hogy nincs rosszabb annál, ha valakit, - aki rajongásig szereti a környezetét, ahol neki barátai vannak, - onnan, abból a közösségből kiszakítják, és olyan helyre kényszerítik, ahol nincs neki való társaság, és ott nem tud örülni annak, hogy él! Na szevasz, várom leveled, írjál mindenről, és szólj Gyuszinak is, hogy ő is írjon, és nehogy megsértődjön az előbbi tréfálkozásomért! Isten – Isten! Gyuri. Tanuljatok mer mekbux.”
„Pistikém! 1969. 02. 24. hétfő. Talán kezdjem azzal, hogy farmerom sajnos nekem sincsen. Egyébként kutya módon pengetem életemet. A hajadonok igen kretének. Szombat este voltam egy bálon, 8-kor kezdődött, és elvileg pitymallatig kellett volna tartania. Már úgy fél tíz lehetett, mikor az együttes tagjai rángatózni kezdtek, és furcsa arckifejezéssel kezdtek szökdécselni. Először azt gondoltam, extázisba jöttek, de aztán kiderült, hogy korántsem erről van szó, csupán az történt, hogy leégett az erősítőjük, és rázta őket az áram. Így ért véget a szerfölött nagyszerű bál. Az úri közönség a belépődíjat kezdte visszakövetelni, és miután kérésük nem talált meghallgatásra, megdorgálták az egyik rendezőt. Ha erős a szervezete, akkor talán életben fog maradni. Az iskolában volt egy vetélkedő, „Tudni illik, hogy mi illek” címmel. Te is tudod, hogy jól nevelt gyerek voltam világ életemben, és így a vetélkedőn én lettem holtversenyben a harmadik, Ne röhögj te disznó! Hát ami az itt lakódzó hajadonokat illeti, ezen a téren szomorú a helyzet. Vagy hülyék, vagy rondák, vagy mind a kettő egyszerre. Ez az utóbbi a leggyakoribb. Egyik rondább, mint a másik, na de amikor reggelenként a sok rusnya állat fésülködik, és nézi ragyás képét a kézi tükrében, az borzasztó. Mindezt itt az iskolában. Azért jól eldilizzük az időt. Van egy egész jó fej, és azzal jókat röhögünk a furkókon. Magyarból elvileg mindenkinek két füzete kellene legyen, egy iskolai és egy házi. Nekünk persze egy sincs. Magyar órán a haverom elővesz egy gyűrött, félig teleírt matek lapot. A tanárnő kérdezi tőle, hogy hol vannak a füzetei? Erre ez a dili megmutatja az előbb említett lapot, és azt mondja: ez a házi füzetem, majd megfordítja a lapot, és folytatja: ez pedig az iskolai. Rögtön kidűltem a röhögéstől. Na meg ilyen szöveg: Az osztályfőnökünk egy kicsit süket. Egyik nap belép a tanterembe, és imígyen szól. Nagy a zsivaj, lárma! Mire én: Miből tetszik gondolni?! Március 19.-én megyek fel hazánk fővárosába, és 23.-ig maradok. Írd meg, hogy hol lesz meccsetek, és én kimegyek. Miután Apám, Anyám aláhamisították az átigazolási lapomat, ennek köszönhetően az Ormosbánya S.C. igazolt tagja lettem, de minekutána ősztől ismét pesti lakos leszek, szeretnék visszamenni a Fradiba. Gondolom ezt János Bá’ nem fogja kitörő örömmel fogadni. Kormos Cyrano hogy él? Múltkor volt itt egy farsangi bál, a Syconor együttes játszott, egész jól. Minden jó volt, csak egy gyerek mutatott ellenszenvet irányomban. Ezt a cimborát atyai intelmekben részesítettem, rúgások formájában. Új kiegészítő sportot fedeztem fel. Ez az ökölvívás. Szereztünk két pár kesztyűt, és a szálló pincéjében komoly boksz és pingpong méták mennek. Valamint sokat fejlődtem a biliárd nevű játékban. Most én kérek tőled valamit, ha tudsz szerezni olyan cseh tornacipőt, akkor vedd meg nekem és én kifizetem. Egyébként a környéken divatba jöttek a rablógyilkosságok, már három ilyen történt a közelmúltban. A tanulás jobban megy, mint az első félévben, amikor közepes voltam. Közöld a Porszívóval, hogy írjon, és akkor én is írok neki. Az FTC-ben add át mindenkinek üdvözletem légy szíves! Téged is üdvözöllek: Gyuri.”
Az egykori csapat társak még most is emlékeznek rá Ormosbányán. Egyikük 2008.-ban, Kazincbarcikáról írja:
„Bodola Gyula bácsi 1965 és 1969 között volt edző Ormosbányán. Ez a kis 3 ezres település NB 2 -be került. Amikor az öreg Gyula bácsi Ormoson volt edző akkor lehozta Gyurit is Ormosra, aki ott járt gimnáziumba. Közben az ifiben és a tartalék csapatban együtt futballoztunk. Technikás, kicsit Törőcsik stílusú játékos volt. A kötényeket szerette a legjobban osztani - mindig elmosolyogta magát utána. Az édesapját tisztelettel, de szórakozva kezelte, és szerette. A rajzai és karikatúrái a futballpályára is "belenyúltak". Ormosbányán velem együtt sok akkori barátja szerette. Barnóczki Zoltán.”
Szombathelyi Istvánnal találják ki életük első tréfáit, balhéit. Egyik osztálytársuk így emlékezik erre:
„Jót mulattam a Bodola kiállítás megnyitóján, amikor a szónok azt fejtegette, hogy a székelyek ritkán raccsolnak, de lám-lám Gyuri még ebben is különbözött! Hát nem! Ő sem raccsolt! 17 éves volt, amikor Szombathelyi Pistivel azt játszották, hogy selypítve, pöszén, vagy raccsolva beszéljenek? Mind a kettejüknek a raccsolás tetszett. Másfél év után a Pisti abbahagyta. Gyuri, meg úgy gondolta, hogy ez illik az ő "image” -ához! Szóval tetszett neki, és úgy maradt. A mamája ezért külön mindig jól nyakon verte. Szerintem, ha jól utána gondolsz, amikor nagyon be volt nyomva, erről elfeledkezett, és normálisan beszélt.” Heringer Ágnes.
Barátok
Világ életében rengeteg barátja volt. Igen sokan közülük nem is ismerték egymást. Korszakai voltak, időben és térben is, és minden korszaknak megvoltak a maga barátságai.
Bartók Béla út, Fradi Kölyök, Ormosbánya, Citadella, KSI, III. kerületi TTVE, Tabán, Palatinus, Gellért, grundok, Belváros, Erzsébet Söröző, Balatonföldvár, piacok, kocsmák, Borpatika, Bem Rakpart, Ifjúsági Park, E Klub, Essen, Vancouver, - mindmegannyi baráti kör.
Nem törekedett kizárólagosságra. Nem volt féltékeny, és nem engedte, hogy mások féltékenyek legyenek rá. Évek telhettek el, úgy, hogy nem találkozott valakivel, és ha megint összefutottak, akkor úgy dumált vele, mintha tegnap váltak volna el.
Vancouverben, az emigrációban egy füzetbe leírta barátai listáját. Az egész életét dokumentálta. Mindent meg akart örökíteni, nem csak rajzban és fotóban, hanem szövegekben is.
Ki nem számolgatta, hány barátja volt életében. De ki vette a fáradtságot, és írta le, hogy kikre emlékszik. És ki tudna négyszáz nevet leírni. Igaz, a négyszáz névből jó, ha kettő lány. Nem mintha nem lettek volna fontosak a nők az életében, de a barátok, a haverok, a buli, és a poénok még fontosabbak voltak.
Emlékek nyomában a Bartók Béla úton
A kérdőjelek sokasodtak körülötte, ahogy egyre mélyebbre ástam az emlékek között.
Egy este elmentem szülei egykori lakásához, a Bartók Béla út 134. számú ház elé. Tudtam, hogy ott már nincs semmi, ami a Bodola családra emlékeztetne. De akkor, ahogy a lassan leszálló sötétben álltam a remízzel szemben, és magamba szívtam azt a kora őszi, külvárosi, kelenföldi levegőt, és ahogy hallgattam a remízbe kanyarodó villamosok csikorgását, egy kicsit közelebb férkőztem hozzá.
Aznap betértem egykori törzshelyére, a Borpatikába is, hátha találok valakit, vagy valamit. Igazából nem is tudtam, mit remélek húsz év után. De ahogy kimondtam a nevét, a kocsmáros nő a legtermészetesebb mozdulattal mutatott egy, a kocsma félhomályos sarkában bóbiskoló törzsvendégre. Idős, lelakott alkoholista. Bemutatkoztam, de ő rám kiáltott: „Golyó, nem ismersz meg? Crazy vagyok!” Nem hittem a szememnek, az egykori barát, Viglás János még mindig itt ül, és húsz éve várja, hogy az életét poénokkal bearanyozó cimbora, raccsoló barátja egyszer csak visszatér a közös mulatságok színhelyére.
Ahogy mentem kifelé a Bartók Béla úton, sorba tűntek fel gyerekkorának színhelyei. Itt lakott a gyerekkori barát és majdani feleség, Udvardy Zsuzsa, amott „Ari” (József Aranka), ez a Horváth Ervinék háza a Körtéren, az egykori Bartók mozival, - ott lakott a Bender Tomi is. Ez a Váli utcai általános, kijjebb, a külváros, Kelenföld felé a többi iskola, ahova járt. Van belőle egy pár. Nem beszélve most Pécsről, és Miskolcról, csak Budán három tanintézménynek volt a növendéke. A Váli utcai volt a meghatározó. Onnan kerültek ki a barátok is.
Iskola
Egy alkalommal kiugrott az iskola emeleti ablakából, és eltörte a bokáját. Nem merte otthon elmondani, hogy mi történt. A szülei megijedtek, talán csak nem valami kezdődő gyermekbénulás miatt jár olyan furcsán? Orvostól orvosig rohantak. Hetek múlva derült fény az igazságra. Gyuri nem szólt volna, inkább az összes fájdalmas vizsgálatot eltűrte.
Rossz tanuló volt, de történelemből olyan kiváló, hogy a bizonyítványába külön beírta az osztályfőnöke a kitüntető dicséretet a sok gyenge osztályzat mellé. Kezdett kibontakozni rajztehetsége.
Egykori osztálytársai így emlékeznek erre az időre:
”Nagyon jól emlékszem a Gyurira, osztálytársak voltunk a Váli utcai Általános Iskola felső tagozatán. Olyan régen volt, de őt sohasem felejtettem el. Emlékszem, amikor megjelent az osztályban, szinte már az első pillanatban megtetszett nekem. Ő engem észre sem vett akkor, később igen, de sajnos csak rövid időre. Amolyan diákszerelem alakult ki közöttünk. De boldog voltam, amikor kézen fogva együtt korcsolyáztunk a kispiac és a Feneketlen tó melletti teniszpálya fellocsolt jegén. A legendás Eszék utcában is sokat sétáltunk, gyakran jártunk a közeli Farkas cukrászdába is, ahol igen jó fagyikat lehetett venni. (50 fillérbe került egy gombóc!) Gyuri értelmes és igen tehetséges fiú volt. Nemcsak a művészetben, de a focizásban is igen jól megállta a helyét. A tornaórákon mindig figyeltem, hogy milyen jól bánik a labdával. Az iskolában egyébként ő volt az egyik fenegyerek. Az ilyen típusú fiúk mindig is érdekeltek, nem ám a nyámnyilák! Néhányszor láttam őt az osztályban és a folyosón verekedni. Mindig ő győzött! Na persze nem komolyan, de az elég volt ahhoz, hogy anyukáját az osztályfőnök behivassa egy kis beszélgetésre. Gyuri sokszor rajzolt - még néha az órákon is - és igen élvezte, amit csinált. Dicséreteket állandóan kapott mindenkitől, irigykedtek is rá. A karikatúrái pedig egyenesen fantasztikusak voltak. Emlékszem, hogy kártyákat is készített különféle vicces figurákkal és kísérő szövegekkel. Nagyon jó humora volt. Édesanyám akkoriban a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának Kulturális Osztályán dolgozott, ahol Gyuri alkotásait kiállíttatta. Mondanom sem kell, hogy nagy sikere volt. Azután népszerűsége, nevezetessége csak felfelé ívelt, nem is történhetett másképpen. Igazán megérdemelte a sikert. Utoljára a Fehérvári úti piacon láttam. Valaki rám szólt, ismerős hangnak tűnt, pedig közben elrepült vagy 10 év. Amikor megfordultam, azonnal felismertem gyerekkori szerelmemet. Zöldségeket, gyümölcsöket, tojásokat árult. Nem mertem sokat kérdezősködni, belemerülni az emlékekbe. Akkor én már férjnél voltam két gyerekkel, gondolom, hogy ő is foglalt volt már. A mai napig sem tudom megemészteni, hogy nincs az élők sorában. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy miért ment el olyan hamar. Az biztos, hogy emlékét örökké a szívemben fogom őrizni.” Horváth (Quercia) Valéria, Phoenix, USA.
„Bodola Gyurival általános iskolában jártam együtt, felső tagozatban. A padjait folyton telefirkálta, gondolhatod, mit kapott érte. Én "jó kislány" voltam, ezért volt, hogy úttörő feladatként azt a megbízást kaptam, hogy el kellett vinnem az aznapi leckét, másnap ne hivatkozhasson arra, hogy nem írta fel, mi a feladat. A Gyuri nagyon helyes srác volt és én természetesen bele voltam zúgva. Mindig szörnyen zavarban voltam, mikor fel kellett mennem hozzájuk, de Ő nagyon kedvesen, amolyan "leereszkedő" kedvességgel fogadott. A legnagyobb megaláztatást mégis az okozta, hogy egy - egy ilyen alkalommal kaptam egy szelet piros mogyorós csokit a Gyuritól, amit azután otthon a tesóm rögtön lenyúlt. Szóval a lényeg az, hogy a Gyuri engem észre sem vett. Most felnőtt fejjel, mosolygok persze az egészen. Ha visszagondolok az emlékeimre, a Gyuri úgy él bennem, mint egy olyan fiú, aki mindig feszegeti a korlátait.” Bujáki Katalin
„Horváth Ervin volt jó barátom, ők már akkor "nagy fiúk", én még csitri. De Ervinnel nagyon jóban voltam és általa ismertem meg Gyurit. Hamarosan nadrágot cseréltünk, én lesírtam róla egy zöld franciabársony gatyát, cserébe adtam egy Lee farmert. Jól kikaptam otthon, de én boldog voltam az áhított nadrággal. Mert Gyuri olyan volt, bármit kérhettél tőle, akkor, ott, azokban a szép éveinkben, Ő adott.” Sóti Éva
Big Nose
A szülői ház, ahol ifjúságát töltötte, elég sivár külsejű. Szokvány, körgangos ház, de még a stukkókat is lespórolták a homlokzatáról. Ahogy belépek, meglátom a legendás lengőajtót, amit előszeretettel rúgott be, hazafelé menet, hogy a kilengés ideje alatt sportosan átszaladjon az akadályon. Egy alkalommal azonban valaki kitámasztotta, és ő ezerrel egyenest belerohant. Akkor született meg legendás orra, a „Big Nose”.
Mamája, Pipi Néni ekkor is jól elverte vérző fiát, aki szinte a kezében tartotta az orra maradványait. Később gondolt rá, hogy megplasztikáztatja, de hála Istennek nem tette. Így megmaradt „logo” – ja, amit számtalan fotóján és rajzán „csodálhatunk” meg.
Már felnőtt fejjel csináltatott egy névjegykártyát: „Bodola „Big Nose” George. „Nemakárki” Lakás: ?????????” felirattal. Mindez fehér alapon arany betűkkel.
Balhés Gyuri
„Gyuri kedvenc filmje a "Bilincs és mosoly" volt. Balhés Luke-nak a szerepét teljesen magáénak érezte, szinte azonosult vele. A fél mozi felháborodott, amikor ő harsányan kacagott a balhékon. A nézők a moziban sajnálták Luke-ot, amikor ette fogadásból a kemény tojásokat szakadásig, a filmben a smasszereket idegesítette, a rabtársait szórakoztatta, "Balhés Luke majdnem belehalt. Gyuri hogyan tudott nevetni! ...Úristen! Gurgulázva, meggörnyedve, csapkodta a térdét, - jaj de jó volt! Megemlítem, hogy az Akácfa utcában volt egy kicsi mozi, azt hiszem Gorkij, én négyszer láttam vele ezt a filmet. Ráadásul akkor, amikor ő leszerelt a katonaságtól. Ő ott, "Balhés" volt. Öngyilkosságig. Gyerekek voltunk. Erőszaknak érezte. Megszenvedte. Lehet, hogy minden rossznak ez volt az eredője.” Heringer Ágnes.
Mint akkoriban mindannyian, ő is mindent elkövetett, hogy megússza a behívást. Nem úszta meg, 1972.-ben be kellett vonulnia Pécsre. Fogadásokat kötött a barátaival, hogy nagyon gyorsan le fogják szerelni pszichés alapon, még Freudot is tanulmányozta. A vége az lett, hogy amikor egy őrmester megparancsolta neki, hogy mosogasson el több száz szennyes edényt, ő egyszerűen elverte elöljáróját. Az volt a szerencséje, hogy még nem tette le a katonai esküt, és így csak 8 hónap futkosót (büntetőszázadban letöltendő fogdát) szabott ki rá a katonai bíróság, amit Kaposváron kellett letöltenie. Itt ismerkedett össze Takács Attilával, a „Rikkancskirállyal”. Azt viszont elérte, hogy büntetésének a letöltése után azonnal leszerelték, pszichés alapon.
Központi Sportiskolás korában eladta a Vailant, francia karikatúra újság féltve őrzött egész éves kötetét 100 forintért, majd a teljes vételárból fagylaltot vett, - 50 fillér per gombóc áron – és állítólag az egészet egy ültő helyében megette. Aki nem hiszi, járjon utána.
A lényeg mindig az volt, hogy megbotránkoztassa a környezetét. Egyszer a Bender Tominál házibuli volt. Tomi végzős orvos egyetemista évfolyamtársai, medikusok, medikák jöttek össze, öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben, és kiskosztümben, hogy megünnepeljék friss diplomájukat. Ő csak annyit tudott, hogy buli van a Bendernél. Beállított kócosan, mezítláb, klumpában, egy összegörbített alumínium villával a csuklóján, oldalán egy hippi öltözetű csajjal, majd a döbbent csendben megszólalt: Bocs, azt hittem ez egy kúrós buli!, és elviharzott.
Pia, haverok, kölcsönök
Szeretett baráti körben egy kis ital mellett, csöndes helyen ücsörögni és beszélgetni. Ilyen csöndes hely volt Kun Ferenc Vásárhelyi Pál utcai bőrfestészeti műhelye. Délelőttönként, a Bartók Béla út kocsmáit útba ejtve, (akad egy pár) előbb utóbb a bőrfestő üzletben kötött ki. Nem csak azért, mert fociról, irodalomról, Erdélyről lehetett beszélgetni, hanem egy kis donációhoz is hozzá lehetett jutni néhány kisfröccs finanszírozásának erejéig. Na és ott volt Feri öccse, Kun Tamás, Radics Béla egykori basszus gitárosa, aki bármikor kapható volt egy meszely bor elkortyolgatására.
Gyuri csak néhány hónappal élte túl Tamást….
Mint afféle XI. kerületi gyereknek, meghatározó hely volt számára a Gellért hegy a Citadellával. Úgy hívta a hegyet: a Púp, és rajta a „Cita”. Itt dolgozó barátaival, Kiss Ervinnel, Kovácshegyi Pállal, és Cziglényi Alpárral igen sok kellemes órát töltött a „Citán”. Sok fénykép készült itt. Tolcsvay Bélát is sokszor magával hozta ide.
Sokszor, sokaktól kért kölcsön kisebb – nagyobb összegeket. Nem bizonyított, hogy mindet visszaadta volna. Egyszer egy általa nagyon szeretett rokonától kért kölcsönbe jelentősebb összeget, amit az többé nem látott. Becsületére legyen mondva, nem orrolt meg Gyurira, továbbra is jóban volt vele. Talán sejtette is, amikor oda adta a pénzt, hogy búcsút inthet annak.
Franyó „Brúder” Lászlónak komolyabb összeggel tartozott. Egyszer véletlenül összefutottak az utcán, mire ő beszaladt egy kapualjba, és beugrott egy szemetes kukába. Brúder utánament, fölemelte a kuka fedelét, és megkérdezte tőle: Ne adjak kölcsön egy kis pénzt?
Amikor 1989 februárban végleg elhagyta az országot, Zsuzsától kért pénzt, hogy becsületbeli, „úri” tartozásait kiegyenlítse, legalább is azok felé, akiket nagy becsben tartott.
Így ment el Kun Feri bőrfestő üzletébe, és raccsolva nyitott be: Fevi Úv ! Két dolog miatt jöttem. Egyvészt szevetnék elbúcsúzni, másvészt megadnám a kisfrhöccsök árhát! És ezzel átadott néhány ezer forintot.
Őrület
Egy időben Crazyvel a Balatonra jártak horgászni. Van egy kép, amit ő készített Crazyről, amint kirántja a vízből a horgászbotját, és Csiri egészen közelről a blende elé tart egy kis keszeget. A jelenet úgy néz ki a képen, mintha egy hatalmas tőkehalat akadt volna horogra.
Az esti horgászat közben részegen beavatta Crazyt: elege van, becsukja a boltot aznap éjjel. Van a gatyája szárába varrva egy csomó gyógyszer, és azt beveszi. Amint elaludt, Crazy kiszedte a gyógyszereket a nadrágszárból, és a vízbe hajította. Hajnalban hallotta, ahogy barátja kotorászik a nadrágjában, majd dühödten visszafekszik. Másnap szó sem esett az ügyről.
Essenben, a frissen érkezett Crazynek paprikás krumplit kellett főznie az „őshonos” disszidenseknek, német alapanyagból. Bodola, kellő mennyiségű szesz elfogyasztása után, és némi obszcén bevezetéssel szájába kapott egy frankfurti virslit, és megpróbálta egyben lenyelni. Majdnem megfulladt a barátai szeme láttára. Most is Crazynek köszönhette az életét, aki ököllel gigán vágta, és így kiugrott a kolbász a torkából.
Népszerűség
Alig találni olyan embert, aki ne ismerte volna. Hogy a korosztályából szinte mindenkivel jóban volt, aki bulizott, focizott, vagy zöldséges volt, természetes. De hogy egy színi kritikus a Pesti Színházban a Bodola név hallatára fölkiált: „A hetvenes években minden nyáron együtt fociztam vele, a Kis Ebedlivel, és a Törővel Földváron!”, vagy az Állampusztai fegyintézetben börtön büntetését töltő belvárosi ügyvéd a Bodola kiállítás hírére rögtön rávágja: „Hol lesz a Dudusnak kiállítása?”
Ismerte az összes pesti és budai kocsma törzsközönsége, az egész futball világ, a zenészek, a csibészek, zöldségesek, színészek, írók.
Szinte elképzelhetetlen, hogyan fért bele ennyi minden az életébe. A tehetsége, a sok száz rajz, a sok ezer fénykép, műveltsége, ismeretei, szókincse, futballtudása, kártyajátékok, biliárd, rengeteg barát, ismerős, szerelmek, három családalapítás, két gyermek, négy disszidálás, két emigráció, több tucat munkahely, és közben állandóan buli és kocsmázás, mintha neki nem 24 órából állt volna egy nap.
Irodalom, könyvek, szavak
Mindig volt a hóna alatt egy könyv, vagy folyóirat. A „Nagyvilág”-ot szisztematikusan gyűjtötte. Keresztrejtvényfejtésben verhetetlen volt. Annyira szerette a nyelvet, a szavakat, hogy kedvenc szavait, kifejezéseit „gyűjtötte”, lejegyzetelte egy füzetbe:
„cselszövény áldozata; leköteleznél ha elárulnád; kiseprűzni a városból; rajongóim jogos felháborodására; mint partizán a tajgában; könnycseppet morzsol szét szeme sarkában; buja bajadér; pintre egy meszely; a szokásjog alapján; ritkaság, mint a félkarú cigányprímás; mint hun szanitécek a catalaunumi csatában; molyette; középparaszt; eburafakózunk; gáláns hegyi martalóc; fülhallomást; pogány eleim varkocsára; ázott ló szagú lehellet; …”
A tékozló fiú
A mama nagyon szigorú asszony volt. Férjéhez is, gyerekeihez is. Ha Gyuri kiskorában nem ette meg az ebédet, anyja órákra bezárta a sötét éléskamrába, de ő nem engedett, akármeddig ott maradt volna, nem adta be a derekát.
Viselt dolgai miatt rendszeres időközönként kitiltotta hazulról az édesanyja, úgyhogy sokszor, sok helyen csövezett. Sokszor menekült nővére szentendrei otthonába. Egyszer, még 1984-ben felajánlotta neki az anyja, hogy ha kijelentkezik a lakásból, azonnal kap 100.000. Ft.-ot. Még aznap elment Mitribusz „Troli” Gáborhoz, és tízezer forintot felkínált neki, ha bejelentkezhet a lakásába. Az üzletet másnap nyélbe ütötték. A mai napig megvan az a takarékbetétkönyv, amelybe berakta a 100.000. Ft.-ot, és megvannak azok a fényképek, melyeken egy görög nemzeti lobogó előtt dobálja az ezreseket a levegőbe. A betétkönyv tanúsága szerint egy hónapig tartott a pénz. Állítólag a java kisfröccsé változott.
A hetvenes évek elején amerikai nagybátyja ajánlott fel neki egy Fiat 127-est, azzal a feltétellel, hogy levágatja hosszú haját, és megszerzi a jogosítványt. Egy hétig az autóban – az autójában – aludt. Aztán nem vágatta le a haját, és nem szerezte meg a jogosítványt. Nem is kapta meg az autót.
A nagybácsi (Botos Buba) később egy komoly összeget adott neki, hogy legyen rajzművész, függetlenítse magát, alakítsa ki a megfelelő körülményeket. Erről a pénzről aztán legendák keringenek: taxival Pécsre, szállodai szoba egy hétig a Hotel Wien-ben, stb., stb. Crazyt felhívta Siófokról, a Borpatikában, hogy megy fel érte egy taxi két lengyel gádzsival, és azonnal jöjjön le Siófokra. A taxi hamarosan elő is állt a lengyel lányokkal, és Crazy máris száguldott két csajjal a Balcsira a hetesen. Az Aranypart legelőkelőbb szállodájában közölték vele, hogy Bodola Úr az elnöki lakosztályt vette ki, de most kint alszik a Balaton partján.
Foci
A foci fontos volt. Nem csak édesapja miatt. Akkoriban majdnem minden srácnak a foci volt a sport, a játék, a közösségi élmény. Ügyes, technikás játékos volt, de nem örökölte apja ragyogó tehetségét, és kitartását. Édesapja úgy jellemezte: nem rossz, de lehetne gyorsabb. Játszott a Fradi kölyökben, a KSI –ben és a III. kerületi TTVE –ben.
Nagyon szeretett kötényt adni. Az egész élete a stuff, a húzás, a játékos kötözködés volt. És ha bejött valami, akkor megjelent a kissé gúnyos, csibész mosoly, nevetés az arcán: mikor egy születésnapi tortát nyomott Karsai „Tüdő” képébe, vagy amikor bezúzta a lasztit a léc alá. Ez a pajkos mosoly és nevetés is Balhés Luke lelki rokonává tette.
Egykori csapattársa, Udvarhelyi András így emlékszik:
„Gyurival sokat hülyéskedtünk a meccsek alatt, mindig vidám és jókedvű volt. Ő volt a III. Ker. TTVE. ifi csapatának a vezető eleme. Már akkor le voltunk döbbenve a rajzain, bár lenne belőle most. Mint kanadai lakos sajnálattal olvastam, hogy itt hunyt el, és nekem nem volt tudomásom róla. Van még egy képem róla: meccs közben épp előlem fejeli el a labdát (én vagyok a kapus) Az a csapat, ami nekünk volt a kerületben, olyan nem lesz soha! Minden meccs után összejöttünk, senki nem ment haza, amíg meg nem beszéltük a meccset! A következő héten jobban játszottunk. Ez volt a III. Ker. TTVE legjobb NB. I. -es ifi csapata!”
Margit, Barnabás
Az általános iskola után először szerszámkészítőnek tanult a Fáy András szakközépiskolában, aztán jött Ormosbánya, majd néhány sikertelen beiratkozás anyai unszolásra a Kaffka Margit Gimnázium esti, dolgozói tagozatára. Nem jött össze az érettségi. A katonaság előtti utolsó nyarat a Palatinuszon töltötte kabinosként. Aztán sorozás, behívó, és a nagy balhé.
A leszerelés után a szerelem és a házasság Lakatos Margittal, majd megszületett első fia, Barnabás Herkules.
Lakatos Margit így emlékezik kapcsolatukra:
„Szégyen ide vagy oda, de már nem emlékszem mindenre, pedig Gyurit 17 éves kora óta ismertem, és tudtam róla mindent, a családi sztorikat, de már az óta eltelt harminc év.
Például arra emlékszem, volt katona is, néhány hónapig, de a bevonulása előtt fogadott a haverjaival, hogy megjátssza a bolondot, úgy is lett, leszerelték, valami dili flepnivel.
A középiskoláiról is csak arra emlékszem, ez se biztos, hogy a Kaffkába járt negyedikbe, de valami botrány miatt kicsapták az ország összes középiskolájából, érettségi előtt. Anyukája évekig könyörgött, ígért neki fűt-fát, hogy legalább érettségizzen le, de még pénzért sem volt hajlandó, mint ahogyan a haját sem vágatta le, semennyi összegért, sőt, az amerikai nagybácsija egyszer hozott neki egy kellemes Fiat autót Németországból, de azért sem volt hajlandó, úgyhogy vissza is vitte. Demszkynek volt osztálytársa anno, és többször megverte.
Gyuri az egyik legintelligensebb pasi volt, akivel valaha találkoztam, anyukája szerint sorra nyerte a történelem versenyeket általánosban, és ha jó könyvről hallottam, azokat mind ő említette. Hihetetlen szókincse és dumája volt, a humora fantasztikus, Fábry Sanyi csak halvány után érzet.
Csak akkor rajzolt, ha kedve volt. Tolcsvay például egyszer konkrétan bezárta a lakásba, mert kellett gyorsan egy lemezborító. Van olyan rajza, benne van a rock lexikonban, amit az alatt készített, amíg lezuhanyoztam, kb. 1o perc, perc alatt.
Mi eleinte haverok voltunk, de nagyon bírtam, hogy mennyit lehetett röhögni vele, aztán 73. őszén elkezdtünk járni, az első randink a Filmmúzeum előtt volt, azt mindig emlegette, ott többet nem volt hajlandó találkozni senkivel, azt mondta.
74. januárjában volt az eljegyzésünk egy sörözőben, természetesen, hol máshol, mégpedig az Eötvös klub mellett, a kis utcában. Egy ötvös tanuló haverja készítette a jegygyűrűinket, abból az ezüstpohárból, amit Gyuri rutinszerűen ellopott otthonról. 74 februárjában voltunk kötelező szexuális felvilágosításon, mai napig őrizgetem a papírt. Persze ott is volt nagy műsor. Előtte rávett arra, mondjuk azt, hogy négy gyereket akarunk. Külön – külön beszélgettek el velünk. Én tartottam magam a megállapodáshoz, de ő persze azt mondta, hogy utálja a gyerekeket, egyet sem akar.
74. május 14.-én volt az esküvőnk. Gyülekező a Pingvin büfében, a Feneketlen tó mellett. Rajtam bugyit alig takaró virágmintás bordó mini ruha volt, Gyurin farmer, farmering, az egyik tanú mezítláb, klumpában. A zenét is mi vittük az esküvőre. Szerette Leonard Cohen dalait. Az anyakönyvvezetőt utána vizes ronggyal borogatták az irodában, ezt láttam kifelé menet.
Gyuri akkoriban keményen dolgozott, kabinos volt a Palán...
Az esküvő utáni nyáron pl. annyira ovisok voltunk, hogy emlékszem, bújócskát játszottunk a lakásban, bebújtunk a ruhásszekrénybe, mindenhová, de a lényeg az volt, hogy tele volt a pofánk vízzel, és aki megtalálta a másikat, jól leköpte, rengeteget röhögtünk.
Vasárnaponként szertartásosan elvonult a Tabánba focizni, persze, csakis nagyon tuti szerkókban, és soha nem ért haza a megígért időpontban. Ezt is rosszul viseltem, én szűz jegyű vagyok, szeretem tudni, mi lesz, hogy lesz, miből fizetem ki a számlákat. Gyurit ezek a dolgok hidegen hagyták. Volt, hogy egész vasárnap délelőtt főztem, pontosan emlékszem, rakott krumplit, és olyan későn érkezett, valami 5 óra körül, hogy kihűlt, tönkrement, és az egészet a fejére borítottam, a bejárati ajtó előtt.
Ha valahol a városban 5 - 10 ember körben állt, és nagyon röhögtek, akkor a kör közepén egészen biztos, hogy a Gyuri állt, csak valahogy haza nem tudott érni időben. Útközben mindig voltak kocsmák és cimbik.
Barnabás 74. november 7.-én (!) született. Amikor elindultam a kórházba, Gyuri természetesen nem volt otthon, mulatozott valahol, és csak akkor tudta meg, hogy fia született, amikor hajnalban hazatántorgott.
Annyira gyerekek voltunk mi is, 20 - 21 évesek, nem kellett volna összeházasodnunk, de Gyuri ragaszkodott hozzá, otthonról menekültünk mind a ketten. De elválni meg végképp nem kellett volna, mégis beadtam a papírokat 75. májusában, és ősszel ki is mondták a válást.
A bili azon borult ki, hogy három hétig minden reggel elment dolgozni, aztán kiderült, hogy nincs is munkahelye. Persze, pénz se volt, hazudozott, piázott. Amikor megismertem, mindig csak hétvégén rúgott be, aztán már minden nap, ezt nem tudtam elviselni, azt hittem, majd én meg tudom változtatni, ennyire rosszul mértem fel a helyzetet.
Nem akart elválni, és amikor bedurrant a fejem, és elindultam a bíróságra, beadni a papírokat, kinevetett, az erkélyről fényképezett. Aztán már nem nevetett, jött a tárgyalásra, virágcsokorral, és vacsorázni vitt. Csak akkor egyezett bele a közös megegyezésbe, amikor megfenyegettem, hogy megidéztetem tanúnak a mutteromat, aki főállású szipirtyó.
A válás kimondása után már jobban bírtuk a gyűrődést, de még így is aludt néhány éjszakán az ajtó előtt, a lábtörlőn, mert a szaglószonda úgy ítélte meg, hogy nem jöhet be. Vagy hazaküldtem az ő mutterjához, boldogítsa őt.
Utána Gyuri olyan rendesen viselkedett, hogy itt lakott nálunk a válás után évekig, csak valamikor 80. – 82. körül nyúlta le a Klári, amikorra pedig már totál beletörődtem, hogy marad. Végig segített, amíg, négy évig főiskolára jártam Egerbe, vigyázott a gyerekre, megcsinált mindent.
A gyerektartás fizetése sose volt erőssége, és néha eltűnt, a gyereket hetekig nem látta, de fátylat rá, most már mindegy.
Barnabásban vannak tüskék. Tök normális polgárember lett belőle, ami szép mutatvány ilyen szülők mellett.
Gyuri egy aranyos bohém volt, akiből hiányzott minden rosszindulat, tele volt jó tulajdonságokkal, csak éppen férjnek és apának volt alkalmatlan.
Amikor előkészítőre jártam a magyar - töri szakra, szeptembertől májusig, a Közgázra, akkor eléggé fasírtban voltunk. Ez 1976. – 1977. - ben volt. Anyukájánál lakott, és minden szerdán és csütörtökön délután átjött Újpalotára, halál pontosan, én elmentem az előkészítőre, majd este 8-ra hazaértem, gyerek megfürdetve, lefektetve, udvariasan el-és megköszöntem, és hazabuszozott a Bartók Bélára, mert annyira azért nem voltunk jóban, hogy ott aludhasson.
Ha jó pontokat akart szerezni, akkor tudta, csak a gyereken keresztül tud, hozott neki szupi babakocsit, rajzolt hatalmas meseillusztrációt, tényleg, az meg is van, itt van, nagyon helyes macik, szép színes mesefigurák.
Aztán felvettek a főiskolára, levelezőre, és próbált csak annyit inni, hogy beengedjem, és akkor sokat segített, néha 2 hetet is Egerben voltam, ő gondoskodott a gyerekről. Beteg is voltam 77.-ben, akkor is mindent megtett, amit csak tudott.
De volt olyan is, hogy üzentem neki, hétfőn, hogy beteg a gyerek, de csak pénteken járt arra. Köszi! Meg olyan is, hogy megígérte, hogy elviszi a gyereket vasárnap délelőtt. A kissrác kabátban, sapkában állt az előszobában, Gyuri nem jött. Akkoriban még telefonunk se volt, meg mentsége se.
Aztán jött a Zsuzsi, és kivitte Kanadába, de még onnan is segített, ők küldtek pénzt, amikor hirtelen meg lehetett venni a lakásomat.
Barnabás volt kint 1 hónapig, katonaság után, 1994-ben.”
Csiri, Péter, disszidálások
1982-ben beleszeretett Csiribe, és feleségül vette. 1983. novemberében megszületett második gyermeke: Archibald Péter.
Ez a házasság sem volt probléma mentes. Gyuri kétszer is disszidált.
Az elsőre úgy került sor, hogy egy veszekedés során hajba kaptak Csirivel. Csiri elrohant hazulról. Gyuri még aznap reggel felkereste Mitribusz „Troli” Gábor barátját, aki akkoriban road volt különböző zenekaroknál, hogy disszidáljanak együtt, de most azonnal. Egy jó barát nem sokat teketóriázik, és mivel mind a kettejüknek volt Jugoszláviába érvényes kiutazási engedélye, délben már a Mistral expressz vonaton ültek Ljubjana felé száguldva. Onnan valahogy elkeveredtek Nova Gorizába, és a legendás kerítést ők is átlépve, máris Goriziában, Olaszországban voltak, „szabad földön”. Negyed óra múlva leszedték őket a rendőrök szirénázó rohamkocsival a buszról és irány az őrs. Nagy nehezen kaptak egy ingyenes vonatjegyet a Róma melletti menekült táborig, Latinába. A hely a barakkokkal és a sok albán és egyéb emigránssal nem tetszett, így aztán rövid kirándulás a Nápoly melletti Capuába, ahonnan még gyorsabban leléptek, és az ingyenjeggyel most már ellenkező irányba igyekeztek volna – Torinó felé, a kalauzok súrű kötözködése közepette. Torinóból stoppal az Alpokba, Mont Blanc irányába a francia határ felé, hegyeken, völgyeken, toronyiránt a méteres hóban egy fillér nélkül. A francia határon ők sem jártak jobban, mint Háry János, mindenesetre egy dzsippel 3 óra alatt tették meg azt az utat visszafelé, amit odafele 3 napig jártak végig. Nélkülözéseik még nem értek véget, a Latinába szóló jeggyel kellett eljutniuk Triesztbe, mivel addigra elfogyott a disszidálási lázuk. Triesztből a hegyeken át vissza kellett szökniük Jugoszláviába, ahol a Jugoszláv határőr elkapta őket, de intett nekik, hogy háromig számol, tűnjenek el, mert különben bilincs. Ismét Ljubjana, ismét Mistral, de most már visszafele és jegy nélkül. Nagy dumások lévén, erre a kalauz már csak Kelenföldön jött rá.
Visszakönyörögte magát az óbudai Szél utcába, feleségéhez. Az idill nem tartott sokáig. 1985. április végén újból útra kel. Ezúttal nyugatra érvényes „kék” útlevelet és hivatalos valuta kiutalást kér és kap 30 napra. Úti tervébe azonban feleségét nem avatja be, ő csak néhány nap múlva tudja meg az igazat Trekótól.
Essenben egykori katonatársa, Takács Attila a „Rikkancs király” várja, és beajánlja őt Doleviczényi Miklós Ex - Kex zenészhez, hangszer restaurátorhoz.
Az itt készült fotókon egy boldogtalan ember néz ránk. Sokszor fekszik ájult részegen, fegyverrel a halántékának támasztva, és rosszkedvűen, ami nála azért ritkaság. Szinte érezni, hogy menekült valami elől, ami ugyanakkor nagyon hiányzott neki.
364 nap múlva visszatért, így nem lett rendőrségi ügy, csak útlevél bevonás 5 évre.
Még megpróbálja helyrehozni második házasságát, - nem sok sikerrel.
Munka és meló
A munkahelyek sűrűn váltották egymást életében. Ez is a korra volt jellemző, kellett valami melóhelynek lenni a személyiben, hogy ne legyél káemkás! Ezek persze jórészben bedolgozói, TSZ. Melléküzemági, „kamu” melóhelyek voltak.
Megőrzött több tucat BKV büntetést munkabér letiltásra, vagy elzárásra változtató bírói végzést is. Állítólag az öreg Dudus nem engedte be a végrehajtókat, és a rendőröket a lakásba, azt mondta: A Bodola név kötelez, ide nem tehetik be a lábukat!
Az évek egyre telnek, és hiába a tehetség, csak egy rock lexikon, és két további könyv (Anekdoták a hőskorból, Vakáció ’86) illusztrálására, újságokban megjelent rajzokra, cikkekre, egy - két lemezborítóra, (Verkli, Bikini, Tolcsvay) film és koncert plakátra (Bikini, P. Mobil, Piramis, Mini) futja erejéből, lehetőségeiből. Hogy ebből mennyi volt a kor kontraszelekciója, és mennyi szinte tudatos önpusztító élete, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, többet érdemelt volna az élettől és magától.
Néhány cikk róla a hetvenes, nyolcvanas évekből:
„BIKINI könyv? Igen, az is készül. Hogyan lettünk BIKINI? Elmeséli Németh Lojzi. A történetet Bodola György képregénye illusztrálja.”
„Bodola György a saját karikatúráját is megrajzolta, ahogy annyi másét. Az Ifjúsági Magazin lapjain gyakran feltűnnek a popvilág hazai és külföldi nagyságairól készített parodisztikus portréi. Sokan az egyik legjobb hazai karikaturistának tartják. Legutoljára mégis, mint szőnyegtisztító kápráztatta el hódolóit. Hogy is van ez? – Egyszerű! Dolgozok! Kell a pénz. Nem ez az első, hogy fizikai munkát végzek, voltam már sokfelé. Nemrégen keszonmunkát végeztem a metróépítésnél. Amikor pedig megkerestek, hogy készítsem el a karikatúrákat Tardos Péter rock lexikonjához, éppen barackot árultam a Körtéren. – Tudod, az emberben él egy olyan furcsa kényszerképzet, hogy a rajzolónak az a dolga, hogy rajzoljon… - Én is azt szeretném, de ez nem olyan egyszerű. Semmiféle objektív lehetőségem nincs rá, hogy nyugodtan szétpakolhassak, elmélyülhessek a munkában. Se lakásom, se munkaasztalom… - Azért szerencsére időnként mégis sikerül dolgoznod. Munkáidból akár egy önálló kötet is összeállhatna. – Volna rá igény, és el is kelne, ha kiadnák. A közelmúltban készítettem egy nagyalakú posztert. Egy vadnyugati csehót ábrázol, rengeteg mulatságos figurával. Ha ki tudnám adatni, biztos, hogy szétkapkodnák. De… azt hiszem, rosszul menedzselem magam. Szórakozásból rajzolok, látod, nem ebből élek. – Ahhoz képest igen sokan ismernek és kedvelnek. Mi volt eddig a legnagyobb sikered? - Az, hogy az általam legnagyobbra tartott amerikai karikaturista, David Levin elismerőleg nyilatkozott a rajzaimról.”
„Rock Lexikon. Bodola György karikaturista – grafikus, görbe tükör elé állította a pop nagyjait. Olyan sikeresen, hogy néhány portré többkötetes életművel vetekszik.”
„Esti láz a Dunán. Indulás 21 órakor a Vigadó térről. Akire kíváncsiak vagyunk: Bodola György karikaturista. Karikaturpisságok.„
Rajzaiból nem tudott megélni. Budapest szinte összes piacán dolgozott zöldségesként, volt keszonmunkás, TSZ. melléküzemág bedolgozója, kabinos a Palán, és néha rajzolt is. P Mobil, Mini, Piramis, Illés, Fonográf, Tolcsvay plakátok, rajzok az Ifjúsági Magazinba. Dunai zenés hajón karikatúra est az ő főszereplésével, és 1980.-ban, hatvan ezres példányszámban a Rock Lexikon. (Második kiadás 1982) Az egy csoda volt, hogy összejött. Hiszen mindig leállt, ha megbízást kapott. Nem tudott dolgozni felkérésre, csak szabad elhatározásából. Ezért nem hívták aztán később sehova.
Egyik barátja, Földes István így emlékszik:
„Keresgélem a relikviákat, de a legfontosabb, sajna egy lakás eladás martaléka lett. Budapest, Csalogány utca 6. – 10. IV. em. 156. Ez volt az én garzonom a 70-es évek közepén, melynek falait a ” Nagy Bezártság” idején sikerült tele firkálni az én drága barátomnak. Ide zártam be egy pár napra, hogy dolgozzon egy Tamási Áron könyv illusztrációin. Innen még az is előfordult, hogy a Dunán átkelve, éjjel menedékjogot szerettünk volna kérni a Parlamenttől. (Cigiért indultunk a Casanovába, egy szál törülközőben, hátunkon egy gumicsónakkal). Azóta is nagyon szomorú vagyok. Földes Pisti („Színész”).
Gyuri nem tudott elaludni Földes lakásában, mert, mint mondta, bevilágított a Parlament tetején lévő vörös csillag, valamint a Pisti Faterjának a Lenin szobra is őt bámulta, így a nagy forradalmárt mindig befordította a fal felé.
Karnyújtásnyira a sikertől
Az egész zenei karikatúra ügy úgy kezdődött, hogy rengeteg rock zenésszel kötött barátságot, bulik, piálások, és foci kapcsán. Török Ádám, Závodi János, Komár László, Frenreisz Károly, Tolcsvay Béla, Horváth Attila, Karácsony János, hogy csak néhányat említsünk. Akkoriban a zenészek törzshelye esténként az Erzsébet Sörözőben volt, ahol Bodola, ha elfogyott a pénzük szó nélkül lerajzolta a szomszéd asztaltársaság tagjait egy kör piáért. Volt, hogy egyszerre két kézzel rajzolt meg egy portrét, de általában jellemző volt rá, hogy néhány másodperc alatt, néhány röpke vonallal tudott jellemrajzokat készíteni. Híre ment. Eljutott Tardos Péterhez, aki őt választotta. A Rock lexikonhoz egyébként a Rózsavölgyi Zeneműboltban készítette a karikatúrákat, ahol Horváth Attila eladóként dolgozott, és a pult alól odaadta Gyurinak a nagylemezek borítóit. Gyuri jobb híján azokról készítette a zenész portrékat, a bolt egy kis zugában.
Közben készültek saját és barátai szórakoztatására nagyobb művei, a „Western” sorozat. Vadnyugati fickók, jelenetek, kocsmák, körözési táblák. A legnagyobb műgonddal és aprólékossággal készítette ezeket a képeket, rengeteg kiegészítővel, igazi prémkucsmával, igazi indián tollal, sárgaréz nyaklánccal és kereszttel, és természetesen telis – de tele poénokkal.
Ha befuthatott volna, hát ezekkel a mesterművekkel be kellett volna futnia. És nem csak idehaza. Ezeket a rajzokat Amerikában is megvették volna.
Egész munkásságát végig kísérte nárcisszizmusa, önmaga folytonos és megunhatatlan megörökítése, a világ minden elképzelhető pózában, ruhájában, állatával és tevékenysége közben.
Bodola, mint cézár, mint vámpír, Yeti, Mikulás, Ferenc József, Forma 1.es autóversenyző, homeless, futball sztár, rab, angyal, csikós, Vak Bottyán, western hős, gladiátor, vörös katona.
Ugyanez a fotóknál: Japán szamuráj, vécés néni, svájci sapkás proli, dobos, trombítás, szaxofonos, utcaseprő, kanász, nőimitátor, próféta, szobafestő, gyermekét kocsiban toló apa, easy rider, fotós, rajzoló, lebukott bliccelő, zongorahangoló, hawaii hastáncos, indián, öngyilkosjelölt, kabinos, zöldséges, könnyűbúvár, tengerész, lovas, csapos, futballista, cimbalmos, stb, stb., stb….
Nem az volt a leglényegesebb az ő fotó művészetében, hogy milyen képeket készített, bár mindig volt nála gép, és nagyon sok mindent megörökített az őt körülvevő világból, úgyhogy mára ezek a tabáni és egyéb gyülekező helyeken készült portrék és csoportképek az akkori fejekről igazi relikviák, és kortörténeti dokumentumok.
Hozzá kell tenni, Gyuri nem csak készítette a fotókat, hanem azokat szisztematikusan gyűjtötte, hogy ne mondjuk, lopkodta. Volt egy nagy terve arról, hogy egy élő „pantheont” gyűjt össze fiatalsága baráti, haveri köréről. Sikerült is vagy legalább 500 ember „arclemezét” összegyűjtenie, ahogy ő mondta. Mára már részben valódi pantheon lett ebből a gyűjteményből. Annyian eltávoztak már közülük.
Ennél azonban sokkal fontosabb volt az a tudatos tevékenysége, ahogy a saját életét folytonosan dokumentáltatta valakivel, akit nevezzünk ismeretlen fotósnak. Folyamatosan gondoskodott arról, hogy élete minden fontos eseményét és poénjait, ötleteit megörökíttesse valakivel. Valaki mindig volt vele, mellette, akinek mindig tudott egy gépet a kezébe adni, és akinek mindig el tudta mondani, hogy milyen képet szeretne. Ezek a képek beállított felvételek, mégis spontánok.
Mindannyiunkat kapott el már a kalauz jegy nélkül a vonaton, de még egyikünk sem térdelt le a földre, és nem könyörgött össze tett kézzel a kalauznak, és mindezt nem fotóztatta le azonnal valakivel. Ha nagyobb pénzhez jutottunk nem pózoltunk a görög lobogó előtt a pénzt a levegőbe dobálva. Nem vettünk a kezünkbe majmot, nyulat, kismacskát, nagymacskát, kiskutyát, nagykutyát, iguánát, papagájt, és tengerimalacot egy felvétel kedvéért. Nem ültünk motorra, nem doboltunk, nem hegedültünk, cimbalmoztunk, szaxiztunk, trombitáltunk, nem pisiltünk, nem ültünk vécére, nem szaunáztunk egy felvételért, és ha egy üveggel fejbe vágtak minket, akkor az első gondolatunk nem az volt, hogy készíttetünk egy premier plánt vérben ázó fejünkről.
Valójában nem is fotós volt, hanem „fotószínész”, bohóc, mulattató, aki nem csak magát, hanem barátait, és egész környezetét szórakoztatta. Egész élete bulizás volt. Fontosabb a megörökítés, mint a pillanat megélése. Megosztotta életszeretetét, humorát a világgal. Csak semmi komolyság, az úgy is van az életben éppen elég. Az dolga színessé, vidámmá tenni azt.
Ezért ölelkezik össze, vállukon pótgumival utazó motoros cigány házaspárral, hajol érdeklődve a koldushoz, kacsint össze a borozó 90 éves legtörzsebb vendégével, ölel át egy gázálarcos, légó riadós bábút, hallgatja a Népstadion néma szobor zenészeit, ugrik csukatalpast a vízbe, húz svájci sapkát a fejére, ül háztetőn magas süveggel, ölt motoros bőrsityakot, guggol a Szabadság szobor fölé, focizik a villamoson, kacsint a tetemes mennyiségű visszaváltandó piás üveggel, táncol kókuszháncs szoknyában, és pózol, fityiszt mutat, grimaszol, és néz ezerféle módon.
A mélypont. Új élet ígérete. Zsuzsa.
1988 őszén Gyuri mélyponton volt. Mögötte két tönkrement házasság, két elhagyott gyermek, két félresikerült disszidálás, tucatnyi munkahely, befejezetlen iskolák, félbe – negyedbe tört rajz karrier, katonaság, büntetőszázad, komoly mennyiségű alkohol, és egyre kevesebb barát, egyre több halott, beszűkülő lehetőségek, szórakozó helyek, ahol új arcok tűntek fel, és eltűntek a régiek. Házassága Csirivel végképp tönkrement. Elköltözött, de otthon nem fogadták vissza, így Viglás „Crazy”-nél húzta meg magát.
Ekkor fut zátonyra Udvardy Zsuzsa házassága Vancouverben Gyuri gyerekkori barátjával, Horváth Ervinnel. Zsuzsa bánatában hazajön, és kamaszkori barátnőjénél, József Arankánál (Arinál) köt ki, akinek így fakad ki: Kerítsd elő nekem a Bodolát! Első ötletük az volt, hogy lementek a Bartók Béla úti ház borozójába, ahol rögtön Crazyre bukkantak, aki a nem tudod hol van Bodola kérdésre a világ legtermészetesebb hangján azt válaszolta, dehogynem, itt alszik két sarokra, nálam. Szó szót követett, Gyuri is előkerült, aki rövid tájékozódás után megkérte Zsuzsi kezét, imígyen: „Vigyél magaddal Kanadába!” A válasz kétszeres igen, és az öröm olyképpen hágott a tetőfokra, mint a népmesékben: Crazy megkérte Ari kezét, aki szintén igent mondott. Egy hónapon belül esküvő. Most persze kapóra jött, hogy Csiri még az év elején elintézte a válást. (Akkor persze az még fájt Gyurinak.)
1988 végén szerezte meg a szükséges papírokat az utazáshoz. Ekkor még 30 napos kiutazási engedély, és ahhoz oda - vissza repülő jegy dukált. De ez már valójában one way ticket volt. A harmadik „disszidálása”. Talán ő volt az utolsó magyar télakos. Odafele a Romeó és Júlia opera megtekintése a Veronai Arénában. Mindez nem sokkal azután, hogy Gyuri homeless közeli állapotban vegetált Pesten.
Vancouverben maga a csoda várta. Zsuzsa akkor még menő üzletasszony volt, híres éttermet vezetett (Szász Restaurant) ahol még Szász Endre és Faludy György is megfordultak. Szép lakás, jó autó, gondtalan élet, anyagi jólét. Tiszta, gazdag város, havas hegyekkel és fenyőerdőkkel ölelve, a Csendes Óceán partján. Egész kis magyar kolónia: Gruber, Csere, Dóczi, Sztoján, később Karsai „Tüdő” Tamás, Imre „Imóka” Péter, a „közelben” L.A.-ben és Hawaiin, valamint Washingtonban Nagy Gabesz, Baráti Balogh Aladár, Fekete Barna, Barca „Jean” György, Szemző „Riasztó” Gábor, Szabó „Keki” György, Szekfű „Gino” Jenő, Csolák András, a „Gyalogos, szóval egész futball csapatot ki lehetett állítani. És munka. Méghozzá festészet, ha nem is művészi, de fal. Viszont igen jól lehet vele keresni. Gyuri végre kiélheti tárgy és ruha, valamint könyv gyűjtési mániáját. Mini könyvek száz számra, teljes Omar Khajjam életmű több tucat nyelven, japán díszkardok, festmények, féldecis kisüvegek százai, Vonnegut és Hrabal könyvek, Leonard Cohen és AC/DC lemezek, hétvégi kirándulások, hawaii nyaralások, utak LA.-be, Seattle-be, Washingtonba, San Fransiscoba, fel a hegyekbe, a síparadicsomba, a Whistlerre. És szerelem és szeretet Zsuzsival. Béke, harmónia, jólét, egy újra megtalált élet. Foci és lábtengó a haverokkal, rendes piás, marháskodó munkahelyi kollektíva, és hábék és hábék egymás után.
Így persze a pia sem maradt el, de valahogy kultúráltabban folyt a szesz. És Gyuri újra rajzolni kezdett. Bizakodott, hogy be fog futni. Persze angolul nem tanult meg, ami azért ott komoly hátrány. Mindenesetre megjelent néhány újságcikk róla a hazai sajtóban:
1993.-ban feleségemmel amerikai körútra utaztunk. A repülőjegyünk nem volt érvényes Kanadába, csak az USÁ-ba, de Gyuri annyira erősködött, hogy elrepültünk Seattle-be, ő meg Karsai Gergővel értünk jött kocsival. (Oda vissza kétszer: összesen 1600 km.) Tekintettel arra, hogy Gyuri nem tudott vezetni, Karsai Tüdőnek meg nem volt útlevele, így a 17 éves Gergő oldotta meg a problémát, neki jogsija és útlevele is volt. Kitörő örömmel fogadott Gyuri minket a reptéren, mintha a legjobb barátok lennénk, és mindezt a világ legtermészetesebb módján.
Mikor megérkeztünk hozzájuk, a lépcsőházban, minden lépcsőfordulónál mécses égett, és egy – egy kupica ital várt minket. Hihetetlen volt az a gondoskodás és kedvesség, ahogy vártak. Egy hétig program - program hátán. Kirándulás a hegyekbe, Whistlerbe, sí centrumba, a fenyvesekbe, a kanyonba, a híres nevezetes függőhídra, ahol annyira szeretett nézelődni. Reggeli az ő éttermükben, esténként mexikói éttermek, blues klubok, házi bulik náluk, a teljes vancouveri emigráció részvételével, egyszóval parádés hetet töltöttünk ott. Az egészben az volt a legkülönösebb, hogy Bodola György a mi házigazdánk. Az a Bodola György, akinek 37 éves koráig sohasem volt igazi otthona, most egy ízlésesen berendezett, tágas, meleg otthonban fogadhatja a vendégeit. Nagyon élvezte a helyzetet, igazán büszke volt.
Most derült ki a „lejmos” Gyuriról, - amit azért a nyitott szeműek eddig is tudtak, - hogy ő jobban szeretett volna adni egész életében, mint kapni, ha módja lett volna rá, és ha módja volt, akkor adott, akkor is amikor a 100.000. Ft.-ját kisfröccsök és egyéb italok, ételek formájában javarészt a barátaira költötte, és most is, hogy életében először jómódban élt.
„Számomra fontos tényező, megjegyeznem, hogy Gyuri, anno, a Rock lexikonból egyszeri "bagót" kapott, cca. 50 ezer forintot, pedig tudvalévő, hogy több, nagy példány számú kiadást is megért a könyv. Azt is el kell mondanom, hogy az akkori időkben a "summás" örökség nem bírta volna a kisfröccs mennyiségét azon rövid idő alatt. De ő bőven segített belőle mindenkin a köreiben, ahogy mondani szokás, két kézzel. Nemes italokkal járt kedvünkben! Ha már bor, akkor az Somlói Juhfark (imádta!), égetett szeszek, mégpedig a fölső polcról, ami akkoriban a piacokon a bitangoknak a "kétdekás", angolszász típusú volt.” Somogyi Sebestyén (Töpi)
És megindult a vendég áradat. Gyuriékhoz mindenki szeretett menni. Nem csak a vendég szeretete, hanem színes egyénisége miatt is. Egyszer egy bulin felsorolta, hogy ki mit hozzon. A végén valaki megkérdezte: És te mit hozol? Válasz: én magamat hozom! És ezt joggal mondhatta, megengedhette magának, hiszen aki vele mulatott, annak ténylegesen biztosítva volt a szórakozása.
Rendszeresek voltak a közös házibulik a vancouveri magyarokkal, de jöttek messze földről is. Karsai „Tüdő” Tamás miatta települt át egész családjával, egy sárga iskolabusszal Torontóból Vancouverbe.
Vancouveri levelek
Megkezdte kiterjedt levelezését, nővérével, Iványi Pierre-el, Szemző Gáborral, Schneider Györggyel és még másokkal. 10 - 12 oldalas, naplószerű, élménybeszámoló, humoros, és töprengő írásokat küldött szerte a világba. Ezekből a levelekből legalább annyit meg lehet tudni róla, mint a vele töltött napokból, hetekből.
Néhány részlet Iványi Pierre-hez és Schneider Györgyhöz írt leveleiből:
„Öregségemre teljesen új dolgokkal ismerkedem meg. Ilyen például rögtön a munka. Ugyanis dolgozgatom. Teljesen szakmába vágó munkakört látok el. Szobafestő és mázoló lettem, és naphosszat talicskolom a rollereket a falakon, ezáltal szekálva az ott tanyát vert pókokat. Nos, mindezért fizetnek mindenféle pénzeket.”
„Amikor éppen nem dolgozom akkor lakásunkat alakítgatjuk, gyöngyözzük. Miután, az eddig eltelt 36 évben nem igazán mondhatom, hogy volt igazi otthonom, így most pazarul érzem magam itthon. Eljárogatunk kirándulni, és elnézve a környéket akár száz évig minden napra akadna új látnivaló. Nagyon gyönyörű az egész.”
„ A kínai negyedben azért úgy estebéd után már rizikós sétafikálni, mert történhet akármi is, hacsak nem álcázod magad. Az álcázás legegyszerűbb módja a mocsok másnaposság, mert akkor az ember szeme megközelítőleg mongoloid formát képez az ábrázatjában. Van még egy kupac iszonyatosan lepusztult őslakó indiánus, akik gyakorlatilag kivétel nélkül nagy tisztelői és imádói a tüzes víznek. A mostani totemoszlopokon szerintem már nem lenne kialakított sas meg medve, hanem a sörös doboz motívum dominálna, amit összegyűjtenek, visszavisznek, majd telét vásárolnak és indul elölről a ringlispíl. Ami az én tüzes víz pusztításomat illeti, csak annyit írok, hogy negyedév alatt még nem voltam abban, az otthon általánosan megszokott állapotban, amit a totál kakukk címszó alatt említenek a lexikonok. Megiszogatjuk a kis szipkánkat, de visszafogottan. Ami marha furcsa volt Magyarország után, a kocsmák száma. Kb. annyi csárda van ebben a böhöm nagyvárosban, mint a Körtér környékén úgy kétszáz méteres sugárban. Otthon meg nem állatiasodik le a polgár, mert hiányoznak a feltételek, amit megszokott egy pesti italmérésben úgy, mint anyázás, kekeckedés, matematika, igehirdetés stb., stb.”
„Ami a honvágyat illeti, nagyon hiányoznak a villamos ellenőrök, az izzadságszag meg a Danubius rádió. Kis feleségemmel fenemód jól vagyunk és számomra teljesen szokatlan módon – boldogan - élünk. Van itt egy csomó magyar, de a nagy többség abból a kategóriából kerül ki, akikkel otthon sem komáztam volna, akkor meg itt minek? Tanulom a nyelvet, meg rajzolgatok is. Már van ez ügyben néhány sikerélményem. Anyagilag is! Ami a magyar „cimborákat” illeti, csak annyit, hogy kaptam leveleket Ausztráliából, USA-ból, NSZK-ból, Tanganyikából, meg Tűzföldről is, csak szép hazánkban működik visszafogottan a posta. Már rég túl vagyok rajta, hogy ez bármilyen szinten is bosszantson. A lakásunkat betelepítettük mindenféle zöld növényzettel, így nagyon kellemes vadon jellege van, remélem, nem üti fel fejét valami erdei haramia.”
„Ma éppen Zsuzsának születésnapját ünnepeljük, bár a történelmi hűség kedvéért bevallom, már vagy két hete ezt tesszük.”
„Ma kapom meg az „állatbolgárositási” papírjaimat, amit beadok igen záros határidőn belül. Most ippeg a himnuszt fogom bebiflázni. A lakásunkban is vannak minőségi és mennyiségi változások. Gyűjteményeink szépen gyarapodnak, sőt már újabb hülyeséget is gyűjtünk, nevezetesen Omar Khayam könyveit. Mostanság kissé mozgalmas volt az életünk, ugyanis két ismerős is áttelepült Torontóból, akik rövidebb ideig használták lakásunk berendezését, étkünket, és ami felettébb kínos ital állományunkat. Most azon a ponton vagyunk, hogy géppuskafészket fogok felállítani az erkélyen a kedves vizitálók fogadására. Az külön emelte hangulatunkat a sáskajárás idején, hogy semminket nem találtuk meg, viszont igen érdekes felfedezéseket tudtunk tenni. Például benyúlok a szekrénybe, hogy kivételezzem a vasalót, amit ugyan nem leltem meg a szokott tartózkodási helyén, ellenben találtam egy bukósisakot, két pincér dolmányt, egy komputert, két teniszütőt, egy gyantát a nem létező hegedűhöz, és még néhány kis ezt-azt. Karsai Tamás „Tüdő” aki az egyik bentlakónk volt, naponta - viccen kívül - kb. harminc kávét ivott meg, elszívott vagy két doboz cigim, nem beszélve a már-már merénylet számba menő cselekedeteiről, amikor komoly barátságot kötött a whiskymmel. … Lehet, hogy már írtam a helybeli magyar értelmiség nívós találka helyéről a roppant népszerű billiárd klubról. Hát ez az a helyszín ahol még a Trekó is akadémikus elmének minősülhetne.”
„Rágyüttünk, hogy a népszerűségnek is megvannak a hátulütői. Mostanság minden ismerősünk fejébe vette, hogy üdítő társaságunkban akar üdülni, vakációzni. Egész idáig úgy volt, hogy január környékén visszaevezünk Hawaiira, azután jött egy meghívás Costa Rica irányába. Ma jött egy levél az unokatesómtól, hogy január-február tájékán, sipirc, a mexikói Cancunba. Ezen kívül még kis famíliám is érdeklődött, hogy mikor látogatunk arrafelé. Hát hogy egész pontosan fogalmazzak, a faszom sem tudja mitévők legyünk. Azaz valamit már kapizsgálok, és úgy érzem, büszke lehetsz barátod választására. Ebben a szekundumban ugyanis iszom egy kupica whiskyt. …(Itt a levél más színű tollal folytatódik) Na, itt egy kicsinykét elkalandoztam úgy kb. két hétig, és ez idő alatt igencsak megdördült az ég.”
„Cserééknél lesz 21.-én egy karácsonyi buli, és ha belegondolsz elég érdekes, hogy Pesttől faszom tudja, hány ezer kilométerre együtt bulizik a Csere, Dóczi, Sztoján, Karsai „Tüdő”, Bodola féle társulat. Sztoján bácsi a világ legnagyobb misztériumai közé tartozik, senki nem tudja miből él, annyi neve van, mint Ságvári Endrének, különféle aukciókra jár, ahol veri az árat, és nem tudsz mondani olyan dolgot, ami neki nem, lenne. Karsai „Tüdőt” benyomtuk a helyi, egyik VW szervizbe --18 $ per óra - tehát kezd happy lenni. Új nevet kapott a Tüdő helyett, most Zsazsának hívjuk, nagyszerű honlányunk után, hisz mint kiderült, ez idáig háromszor vált el, és négyszer nősült, egy és ugyanazon női személlyel. Nem semmi, bár szerintem orvosi eset. Más. Néha–néha azért rajzolgatok is. Nemsokára jelenik meg egy könyv az illusztrációimmal, meg most kezdek el hirdetni, hogy alkalmi nyomtatványok tervezését vállalom.”
„Nos, Nektek meg a cimboráknak mindenféle közhelyet kívánunk az ünnepekre. Remélem, hamarosan látjuk egymást, bár honvágyam, az változatlanul nem létezik, de néhány régi komámmal elbutykáznék egy kicsit.”
„ Itt kezd tavaszodni, ami gyönyörűséges errefelé, sétafikálok a tengerparton, és nézegetem a havas hegyeket, miközben napfény bizsergeti bőrfelületeimet. Most viszont egy kis Smirnoff fogja igen behatárolt időn belül csiklandozni gyomrom falát. Elhatározást máris követte tett, késedelem nélkül.”
„ Marha jó érzés, egyszersmind totálisan szokatlan, hogy úgy megyek nyaralni, hogy ki van perkálva a szállásunk, a másik helyen a szállodánk a kocsi bérlésünk, és a repülőjegyünk, szöges ellentétet képezve a régebbi haknikkal, amikor is a 49-es villamoson nálam részegebb ösmerőseim letarhálása nyomán keletkezett javakkal indultam a Kelenföldi pályaudvarra, és még akkor sem volt tuti az utazás, hisz ott tornyosult előttem a resti és tsa.”
„Hawaii. Van még egy szemrevaló kétnapos úti program, mikor is egy üvegfenekű bárkával kivisznek, arra a helyre a tengeren, ahol a gyilkos bálnák rajcsúroznak, oszt nulláról lehet őket hesszelni, miközben a gyomrunk fordul ki a tengeri betegségtől, ami azonos az akut katzenjammerral.”
„ Apropó, gondolom, furcsán hangzik, úgy lement a benzin ára, mint a nap. Azért van itt is, egy kis recesszió, de nem hiszem, hogy hasonló az ottanival. Most van a tavalyi adóbevallás ideje, és van vakaródzás, mint leltárnál a Fény utcában. Nos, ez volt a mai levél, most elhatolok lottózni. Hátha?”
„A Trexinek különben tervezünk küldeni egy zipzáras, tolóajtós, kivehető nylon gyomrot, hátha segít. Meglepett, mikor mondta, hogy hű Novákunk Bécsben van, üzletileg, ahol Béres cseppeket organizál el. Az említett medicinát mi is szedtük egy darabig, mert azt híresztelték, hogy a hatása csudás, a vakok járni fognak, a nyomorékok meg látni. Bécs városát, várát meg sajnálom kicsit, előbb Mátyás bús hada, most meg a Novák. Szóval rájuk jár a rúd.”
„A sarkunkon tarháló indiánok már negyven méterről üdvözölnek, mint a cherokee nagyfőnököt, tudván, hogy nagy a valószínűsége, hogy leesik nekik egy negyeddolláros. Néha kicsit kínos, mikor megyünk Zsuzsával a bankba, az utcán meg millió ismerős, ugyanis a Zsuzsa mellette dolgozott az étteremben tizenpár évig. Oszt a törzs már a másik oldalról üvöltözik, hogy –HI PARTNER! Más.
Van itt magyar újság, meg Magyar Ház stb., amiket mind egy szálig 56-os, árvalányhajas, kokárdás, egy hullámsávos agyú emberek írnak, és akkora hülyeségek mellett törnek pálcát, minden kategóriában, hogy csak akkor veszem kezembe ezt a fajta sajtót, ha nagyon rossz hangulatom van, mert akkor degeszre röhögöm magam a hülyeségükön. És mert rossz, sőt még fél rossz kedvem ez idáig még nem volt, így nem is olvasom ezeket a baromságokat. A magyarok különben itt is, mint bárhol a világon, a kedvenc társas társadalmi játékukat játsszák, aminek neve lehet a „kis áskálódás”, avagy a „széthúzósdi”, netán a „hogyan basszunk ki a másikkal, minden ok híján is.” Az újságok mostanában kizárólag a magyar áremelésről tettek említést. Egy komám elküldött egy kupac választási kortes cetlit nem kis mulatságot okozva nekünk. Amíg visszamenőleg nem akolbólintják fejbe a tetves komenyistákat addig úgy sem lesz semmi érdemleges változás. Nem értem, hogy miképpen létezik az, hogy olyan férgek, mint Ribánszki, Czinege, Maróthi, Berecz, etc, etc, még mindig nyugodtan ücsörögnek a kis tuszkuleánumukban, holott már réges - régen aktuális lett volna a piros kakast behajítani a portájukra! Ha kapok újságokat otthonról, akkor még mindig feldúlom magam a helyzeten.”
„Hét közben tisztességes polgárként józan életmódot folytatunk, de hétvégén bizony-bizony előfordul, hogy komoly kísérleteket végzek tudományos alapossággal, abban a roppant érdekfeszítő tárgykörben, hogy vajon mi is lehet a pohár alján. Ez a probléma, mint tudjuk, évezredek óta furdalja az emberiség oldalát, persze egy idő után mást is furdal, mint azt másik rendkívül kíváncsi, felfedező vágytól hajtott Trekó cimboránk élete is példázza. Ezt tudva igen jóízűeket eszem romlott anyagot termelve belsőmbe.”
„A kocsmák sokban különböznek az otthoniaktól. Nyolcvan százalékban, nem csak piát mérnek, hanem mindenféle ledér fehérnépek is produkálják magukat a páston, oly módon, hogy ki-be fordítgatják a micsudájukat, a helybéli sutyerákok nagy boldogságára, akik alig várják, hogy hazatérve kikalapálják a farkukat a baseball sapkájukba, amely ruhadarab a bunkók egyezményes viselete errefelé.”
„Cső! Aloha! Kissé megkésve, ámde törve nem, írok néhány sort. A Hawaii szigeteken (Oahu, Maui) tett rövid háromhetes hakninkról keveset írok, mert úgy sem hinnétek el miket láttunk. Csudás volt. Az Isten bizonyosan remek hangulatban volt mikor az említett környéket teremté, sőt megkockáztatom, hogy ne tán - tán még ivott is valami bizarr ötleteket fokozó szeszes italt is, minden esetre fényes jó kedvében lehetett, ellentétben mikor kreálta a csótány bogarat, Lenint, Marxot, néhány rokonomat, volt barátaim egy részét, a sóska főzeléket, az adó ellenőröket, Fehér Klárát, Bende Ibolyát, és még sorolhatnám baklövéseit. Minden el van nézve Maui miatt. Ez a sziget maga a paradicsom. Koránt sincs annyi súlyos buzi amerikai és japán turista, mint Honoluluban, és olyan helyek vannak, hogy én sem hittem a szememnek. Kráterek, holdbéli, vagy Marsbéli tájak, dzsungel, vízesések, fantasztikusan gyúrt hegyek, és akkor még szót sem ejtettem a tengerről, annak öbleiről, szigeteiről, hullámairól és nem utolsó sorban színéről, hőfokáról.”
„Voltunk úgynevezett Luaun, ami a helybéli disznóvágási szertartás. Úgy történik, hogy reggelre kelve levadásszák a sertést, oszt forró kövekkel fenekezett gödörbe hantolják, letakarva banánlevéllel, és földet kotornak rá. Este meg exhumálják az ártányt és tűztánc, meg hula, meg minden mutatvány között, egy kupac más finomság mellett feltálalják. (többek közt itt ettem először delfin húst, ami igen ízletes) A mulatság fényét emeli, hogy a műsor közben, a produkció árában benne foglaltatva Bár működik, márpedig bár ahogy! Mi adtunk a bárfiúnak 2 dollár jattot és ezt követően olyan Bloody Maryket kaptunk, aminek pont olyan színe volt, mint a gyenge málnaszörpnek, bizonyítván a vodka komponens alapos túlsúlyát.”
„Aztán hazaérkeztünk kissé kalandosan, ugyanis nem egy helyre ültettek minket a repülőgépen, hisz én Bodola, a Zsuzsám meg Horváth néven utazott. Először szaporán anyáztunk, de rövidesen kinyitott a gépmadár bárja. A további eseményeket, csupán szegényesebb fantáziájú ismerőseimnek kellene le körmölni. Csak annyit, hogy a Honolulu - Vancouver út öt óra hosszúnyi. Az itthoni reptéren íziben béreltünk egy kb. nyolc méteres limuzint, és azzal hajtattunk haza a tömérdek vásárfiával, többek között 84 (nyolcvannégy) db kisüvegemmel. „
„Sajnos a múlt hétvégén rossz fát tettem a tűzre. Történt, hogy elmentünk egy ösmerősünkhöz látogatóba. Ott aztán gallér mögé hajintottam három pohár moonsline nevű, folyékony állapotú, biológiai fegyvert, oszt köd előttem, köd utánam. Mindmáig nem tudom, mért akartam elkocsikázni a helyszínről, de tény és való, hogy beültem az edénybe, és megtettem egy, egy méteres távot. Pont ennyire parkolt előttünk egy másik verda. Mire kimondtam, hogy ukmukfukk (fuck) már neki is mentem. Sebaj, komoly kár nem keletkezett, viszont azóta rajtam röhög a Zsuzsám és a komáim, és elneveztek Prosztnak, csak egy „ó” hangzót még mellé biggyesztettek a végire.”
„Az imént gyüttem haza léleknemesítő munkából, oszt nagy örömömre szolgált, hogy a dongalábú postás ember is járt erre időközben. Leveledben rövid kutató munkám eredményeként ráleltem a nyomdai parányra, és rögvest tárcsáztam Zsuzsámat, hogy értesítsem a tüneményes kulturális amőba érkezéséről. Zsuzsa haza is ugrott néhány gyorsan futó percre, meglátta a könyvet, néhányszor körberepülte a szobát örömében, majd visszavonult a munkahelyére, ami távoli messzeségben van, úgy uszkve hatvanméternyire piciny borzbarlangunktól.”
„Beköszöntött az ősz (azt mondta, hogy szerbuc) ami azt jelenti, hogy közeleg a vége a pingálási szezonnak, és Gyuri sajnos-sajnos (?) elvonul munkanélküli segélyre, ami egy káprázatos állapot. Csak gondolj bele. Az emberfia otthon ül, hébe-hóba megcsinál egy-két melót kápé ellenében, és kéthetente gyün a postai alkalmazott, és zsupsz, hoz egy csekket 560 $-ról. Korántsem tartom elviselhetetlen állapotnak.”
„Neki láttam rajzolni. Éppen egy duhaj csárda jelenetet alkotok, mindenféle huncut betyárokkal, ledér fehérnépekkel, nyalka kondásokkal, és egyéb haramiákkal, perzekutorokal stb. Már az eddig elkészült figurák is szemrevalóak. Ha elkészült lerepróztatom, és majd küldök egy példányt.”
„Télen, valamikor el kirándulunk Hawaiiba, mert néhány hiteles szemtanú azt állítja, hogy ott abban az időszakban, van valami nagy sárga az égen. Mit ne mondjak, kíváncsivá vagyok téve.”
„Meghívtak idén is egy Hallowen partira, ami a helyi busójárás. Én azt hiszem rendkívül találó jelmezt eszeltem ki, ráadásul olcsó is. Nylon fóliából kialakítok egy kapitális kotont, oszt én leszek egy nagy fasz. Olybá tűnik, hogy az ismerőseink azért megfognak ösmérni.”
„Addig is bízzál Istenben és tartsd kezed ügyében a dugóhúzót!”
„Na, Szia! Hát bizony sok sör folyt le torkunkon mióta nem írtam. Az az igazság, hogy túl sok vérpezsdítő, avagy vérfagyasztó történés vagyon körülöttünk. Nem is tudom, hogy egyáltalán írtam-e már a mostani kéglinkből. Mindenesetre még mindig imádunk itt tanyázni a 15-ik emeleten, kilátás a hegyekre, közvetlenül előttünk egy kb. 60 méteres fenyőfa, amin hatalmas madár és mókus forgalom zajlik. A madár tömeget leginkább macskánk, Bodola Muki komálja, miután azokat az elmeháborodott szárnyasokat, akik bereppennek az erkélyünkre azon nyomban levadássza, zakójukat legombolja róluk, őt magukat pedig halálra csiklandozza. Ja, az erkély mérete 2 x 8,5 méter, itt van a nyáridőben az ebédlő garnitúra, meg kávézó, amit két kocsi ülés és üveglappal a tetején egy kocsikerék képez. Itt leledzenek még az üres üvegek is, úgy átlagban két- háromszázan. Nagy nehézségek árán sikerült elérnem a munkanélküli segélyjogosító óra számot, úgy, hogy most 20 hétig kapok havi ezerhármat. Na persze amikor tudok, melózgatok, most éppen olyan vagyok, mint egy martonvásári bejáró.
Itt a legnagyobb a bűnözési arány, sőt itt lopják az egész kontinensen (!) a legtöbb autót. Most csíptek meg egy hatalmas tolvaj gang-et, aminek főnöke természetesen magyar volt. A magyarok különben tömegesen érkeztek ide, és cigányszármazásra meg hasonló baromságokra hivatkozva menekült jogot próbáltak szerezni. Két év alatt 7500 magyart hajintottak ki az országból. Ahol mi lakunk (ha már a csúcsoknál tartok) ez a leggazdagabb városrész egész Amerikában, mi mint statisztika rontók szerepelünk errefelé. Az a jó, hogy a környék szépségét azért nem tudjuk elbaszni.”
„Már csak nagy álmom hiányzik, egy huszárdolmány. Kéne tárgyalni Újlaki Dinivel, mert ő biztos tud neppelni valami kelléktárból.”
„Sztoján című világpolgár haverom huszonkét év után felvette az amerikai állampolgárságot, tehát most jenki állat bolgár lett. Másik főkomám Karsai Tüdő már a farkam tudja hányadik másodállását vállalja, már legalább negyven kiló, és a bajsza is olajos a melótól. Nagy keservesen rádumáltam, hogy settenkedjék el velünk Hawaiiba. Már vagy 8 hónapja nem iszik jellemkoordináló, lengéscsillapító italokat, ami meg is látszik rajta.”
„Időközben megalapítottuk a kis focicsapatunkat, mint láthatod igen hercig kis fallikus emblémát eszkábáltam a női közönség nagy örömére. Én magam szimbólum gyanánt a 00-ás trikómban fogok a bajnokságban pályára futni.”
„Hosszas lelki tusa után önkezűleg lekaszaboltam pajeszomat, ami pedig már igencsak kalauzi méreteket öltött, sőt Zsuzsi a kanócomból is lenyesett valamelyest, mert már csiklandozta a seggem.”
„Mostanság majd kicsit lelassulunk melóban, oszt lesz időm rajzolni meg ilyenek. Kellene, illusztráljam nagyapám székely meséit, amit a nagybátyám ki akar adatni. Tizenvalahány év után hajlandó volt írni egy rövid levelet. Hát ebből is kijöhet valami. A vén egyed eladta Californiában a golf club tagságát és a nővérem fia meg a Barnabás kap állítólag tíz-tíz rongyot valutában.
„Még mindig nem tettem le róla, hogy hihetetlen bicepszemre tetoválom, az Erdély címerében szereplő napot és holdat a székelység szimbólumait, bár Zsuzsa erre az esetre válással fenyeget.”
„Nos, a főnök itt volt, hozott egy kisebb rakás javat, meg egy kis whiskyt is, úgy hogy már egészen kötöznivaló bolond jókedvem kerekedett. Lehet, hogy meg is eszem egy medvegombával töltött szarvas talpat, vagy fordítva, de az már eldöntött, hogy megiszom egy sört, a teremburáját nékije!”
„Időközben Karsai is betoppant „roppant szellemes” ajándékával, ami egy valami kínai, disznót formázó tartóban lakó pazar vonalvezetésű klotyókefe. Na, úgy is jó, legalább ha váratlan vendég jön, akkor lesz fogkeféje.”
„A fehérnél is halványabb gőzük sincs a helyi, bennszülött durungoknak, hogy ki is az, az R-GO, a Napoleon Boulevardról meg még a vájt fülűek sem tudnak semmit. Viszont, elmondásokból tudom, hogy Koós János, Harangozó Teri és hasonszőrű társaik meg-megfordulnak a Magyar Házban tarhálási prostitutiv haknijaikon. Az említett intézmény, mint a világon az összes hasonló, bizonyára a csudák csudája lehet nívóilag. (NSZK-ban voltam-egyszer és utoljára) Itt gyűlnek össze azok a kokárdás, árvalányhajas, 56-os pacákok, akik mind egy szálig ízig-vérig forradalmárok. 1955-ben egy ízben talajmenti részegen leszakították a szomszéd disznó óljának a hullám paláját, és az elmúlt negyven néhány év kikristályosította elméjükben a forradalmi öntudatukat. A magyarok kedvenc időtöltése (nem csak itt), hogy ha valaki ide (oda) jön, akkor jól összehaverkodnak, lapogatják egymás hátát, oszt jól kirabolják a frissen jöttet. Ezt hívják, gondolom beszálló pénznek, vagy tanuló lóvénak. A mi taktikánk a következő. Ha valahol magyar szót hallunk, akkor úgy csinálunk, mint a palackba zárt dzsin (nem gin), és nem szólunk egy szót sem, vagy pedig ashanti és amhara nyelven kezdünk el társalogni, és közben vészterhes, véreres szemeket meresztünk, sőt forgatjuk is őket, veszély esetén morgunk is.”
„Megérne egy misét, ha utána néznél a Zsuzsa édesanyja családjának, az ÚJFALUSSY családnak. Érdekes buli, már csak azért is, hogy minket, magunkat ismerve ki tudnád deríteni, hogy mivé fajzanak a százados családfák eme vadhajtásai.”
„Hétvégén néhány vásárlást tervezünk, mert már legalább két hete nem rendeztük át lakásunkat, és furmányos ötletek kavarognak csavaros agyamban, egy tenor szaxofonban kialakítandó japánkerttől kezdve, egy kandeláber jellegű virágtartóig stb, stb…..”
„Mindenkinek mindent kívánunk, a gyengélkedőknek egészséget, a piásoknak mindig teli meszelyt, társat a magányosoknak, és tulajdonképpen tartalmat az ürességnek, és bár bárki nevezhet, - ezért ami nekem van - mázlistának, de senki ne adja fel. Mielőtt további hordó szónoki faszságokat, frázisokat, közhelyeket vetnék papírra, be is végzem soros levelemet, de azért tényleg szeretnék felszabadult mosolyt látni az Alpi arcán, kézen fogva egy lánnyal sétálni a Tomit anélkül, hogy ridikülje tartalmára gondol, nyugodt fedelet a Trexi felett, megnyugvását Gyulának, Attilának. Neked meg, fakultatív azt, amit te kívánsz. (Úgy legyen) Megittam reggeli seremet és most fel vidám pingálásra.”
Levél a régvolt bulikról
A kilencvenes években elküldtem Gyurinak az „Én korosztályom” című visszaemlékezéseimet. Válasza:
„Sziasztok Golyóék! Parádés írásmű, eltekintve kisebb hibáitól. Például, valahogy nem derül ki pontosan a leírtakból, hogy én, milyen kurva jó fej vagyok. Sokat írsz a zenei érdeklődésedről, amihez hozzáfűzném, hogy már vagy tíz éve ismertelek, amikor először tudtad megkülönböztetni Joe Cockert, Karel Gottól, sőt a rossz nyelvek szerint, a legnagyobb titokban Josif Kobzon kislemezeit gyűjtötted. No, sebaj, leírok néhány apró poént a könyvben szereplő figurákról.
A Kukszi (QXY) személyi igazolványából ki volt kaparva a jó hangzású Melcsák Béla név, és be lett írva, hogy: Ben Hur. A foglalkozás bejegyzésnél egy valami olvashatatlan bélyegző alatt az állt, hogy: gladiátor.
A Scotty pedig elásta a személyijét, mert mint mondotta: a nincs személyi még mindig jobb a rossz személyinél. Aztán még ebből a témakörből az úgynevezett bedolgozói fecni papírok. Amikor majd kétméteres, életerős és vidám egyedeket igazoltattak, oszt a rendőr olvasgatja, hogy az egyik partedli varró a másik meg babatömő kisiparosnál van alkalmilag alkalmazásban. Mondjuk, még tudnék olyan harminc-negyven poént személyi igazolványokkal kapcsolatban, lehet, hogy egyszer én is írok egy visszaemlékezést a daliás időkről.
Agárdon különben szerintem az volt a legnagyobb sutka, hogy a rendőr vitt ki minket motoron a focipályára, még pedig egyszerre kettőnket. Én ültem mögötte és a setét lelkű horgas fejű Klamár meg mögöttem, aki egész úton valami szövevényes módon szerzett fogkrémet nyomott a manus bukósisakjára. Én kis híján leszartam a motort a röhögéstől.
Riasztó: bérelt tornaterem, valahol a belvárosban, héttől nyolcig miénk a pálya utána a kislányoknak kosárlabda vagy hasonló edzés. Mi nyolckor kezdtünk fürödni, anekdotázni az öltözőben. Kiscsajok edzőnője lejön és rikácsol, hogy már percek óta lejárt az időnk. Nem nagyon foglalkoztunk vele, csupán néhány veretes megjegyzés. Riasztás érkezik a fürdőből, egy szál törölközőben. Észreveszi az edző bulát. Azon nyomban vállára kanyarítja a törölközőt, át öleli a nőt, aki pillanatokig észre sem veszi, hogy Gabi úgy fest, mint egy ma született barom. Gabi hárfa hangon, de kissé feddő hangsúlyban mondókájába kezd: Gyerekek, ki mondta erről a kedves, szimpatikus középkorú hölgyről, hirtelen maximumra kapcsolja hangerejét- hogy egy fasz szopó kurva! Mondanom sem kell, hogy utoljára játszottunk akkor ott.
Az már megint egy másik sztori, ha annak idején nem az MLSZ-ből lopnak a komák oklevelet (kitöltetlen) és az OTSH-ból pecsétet, hanem a rendőrtiszti főiskoláról akkor Riasztó nem fociedző Washingtonban, hanem valószínű rendőrkapitány valahol Virginiában.
Az már más, hogy nyári foci táborának prospektusában úgy mutatja be magát, hogy szerepelt mind a magyar, mind az angol bajnokságban. Persze ez nem nélkülözi a valóság elemeket, csak azt nem említi, hogy mint néző nyújtott maradandót.
Karsai Tüdő azért a mostani fizimiskájával nem hiszem, hogy teli találat lenne egy Móricz könyv filmbeli szereplőjeként, hacsak nem egy faggyas bajszú napszámosként (azért ő egy arany pofa, bár múlt héten kísérletet tett, hogy lerúgjon két jó lábamról a meccsen).
Ha már írsz Belga pajtás viselt dolgairól nem felejthető el az a pár esemény, amikor megkérte az öt éves gyereket, hogy hozza el neki a csomagjából a fényképezőgépet. Igaz a batyu koránt sem képezte a tulajdonát. Meg mikor egy hirdető oszlop méretű alak reája szólott Belgára, aki pont derékig bent tartózkodott az illetőnek a sporttáskájában, hogy: Ecsém, ha valamit bele tettél, akkor vedd, ki ha nem akkor…….!
Meg, hogy a Belga hallgatta az időjárás jelentést, ha futó zápor volt jelezve megérkezett a strandra, oszt ha neki eredt az eső és mindenki kapkodta a cuccát és fedél alá iparkodott, akkor Ő is felkapott ezt-azt, és a hátsó kerítés irányába szaporázta a lépteit.
Szilvi egy ízben úgy hívott meg a borozóba inni, a női személy Rudas L. utcai lakásából ahol ideiglenesen tartózkodott, és én meglátogattam. Mondja: ha most lemegyünk a csárdába az annyi hogy három villa, egy merő kanál, plusz néhány kiskanál! Igaza volt, bár a leányzó ezüst étkészlete már akkor is igen fog híjas állapotba keveredett.
A Szilviről különben könyvet lehetne írni csak úgy, mint a QXY-ról és még néhány ösmerősről szintén.
Pipóval most dumáztam pár napja. Szerintem már harmadik generációval bulizza végig az éjszakákat, ami majd ötven évesen szép teljesítmény.
Zimakó pajtás nemsokára bekorcsolyázik felétek, bár olybá tűnik, jól megvan Hawaii szigetén, amit teljesen megértek, és lehetséges, hogy követjük iránymutató példáját mi is.
Ugyanez motoszkál Sztoján fejében is. Nekem is most küld a Fekete Barna (szintén regényes életű) egy munkáltatói papírt Hawaiiból, miszerint július 1.- től alkalmaz a cégénél, mint grafikust, és ezzel a papírral beadom kérelmemet a misztikus zöld kártyaigényléshez. Utána, valószínű a Zsuzsám tesz egy rövid hetes utazást felmérés céljából, meló, kégli, beteg biztosítás stb. stb.….
Aztán meg úgy hirtelen eszembe ötlik néhány érdekes név, hátha bővíteni akarod a könyved, majd a nagy Gyapi lektorálja a fejek jegyzékét. Nevek, többek közt: Degesz, nagy Lackó (emeletről lepottyanós - kutyabaj) Németh Kálmán, Baráth Balog Ali (L.Á.), Sepsi, Lencz Pityú (D) , Trekó, Ambrus Attila, Stanley, Motyovszki Tacsi, és Misi, Föci, Béci, Lafi, Baka Csuti, Raccsos (+), a görög disszidens csoport, akik majd elsőként koptak a korosztályból : a két Csutak, Rucsisz, Fundasz, Evan, Szpiros, stb., Kacsa (nagyfa), Bartha Richard (a költő, aki fényes nappal képes volt rá lépni a nyílt utcán a QXI kezére, aki már a földön hevert), Fityma, Vörös Karcsi és öccse Lutyu ( igen régi fiúk voltak), Gerencsér Attila (+), Rocco öccse Dóczi Pityu (Vancouver) , Csere, Holubek „Spencer” (ő csinálta a balhét többek közt a pénteki, első koncerten innen a neve). Iványi Pierre (komoly leírt anyaga van a korról), Gréfi, Tony (az egyik legidősebb mester) aztán még sorolhatnám naphosszat, nem beszélve a tuti csajokról: Gizi, Zsóka, kis és nagy Lófejű, Joplin, stb.
Néhány hozzáfűzés. A Sztojánékról ne írd, hogy kábítószerben utaznak, mert az már rég volt. A Kyril már sok éve esztergályos L.A. -ben és dupla műszakot nyom. A Péter, azon kívül, hogy fest velem a becsületes ószeres szakmában vitézkedik ( szart, szemetet vesz és ebből antikot árul ki).
A Pipó bácsi bele szarik minden jellegű maffiába viszont ő a legnagyobb beköltöző LA-ben. Mindenhova behurcolkodik, és minden ilyen helyen megajándékozza az őt koszt kvártélyon tartó háziakat egy általa kiagyalt pálcika polccal, ami mű értékét tekintve azért jóval felülmúlja a háromhavi ellátását, kajával (ez nem tétel) piával és mókás füstölni valóval (ebben igényes).
Ami a focit illeti, ne említsd a Katavics Zolit másodlagosan, hisz ő azért játszik az NB I B-ben (Székesfehérvári Máv Előre) Megemlítem, hogy én is játszottam két NB II. -es felnőtt csapatban is (Ormosbánya, III.ker.TTVE)
Dárdai Durung, akárhogy is nézzük világbajnok páros lábteniszben (ez hivatalos eredmény).
A QXI tudtommal kilenc évet csücsült a vascsöves trükkjéért, de nem a leányzót, hanem az állítólagos gaz csábítót dorgálta meg.
Riasztó keresztapja a Scotty volt, csak úgy, mint Sündörinek. Az előbbi valami csíkos vagy kockás nadrágból alakult ki, amit Gáborunk viselt éppen, és a teljes név Zebra Riasztó volt.
A Sündörinek meg sehogy sem akart kialakulni a fején az akkor tájt divatos szökőkút frizura és a Scotty szerint csak sündörgött a kanóc a feje búbján. (Különben ha találkozol, vele puszilom Őt, ugyanis volt egyszer valami konfrontációnk, de szerintem véletlenül, nekem soha nem ártott és Én sem neki. Sőt valami fénykép is érkezhetne róla.).
Ami a véleményemet illeti, én kibővíteném az írásművet egy csomó poénnal, és egy csomó nem említett karakterrel, mert szerintem érdekesebb lenne, bár így is jó. Ami a sztorik fellelhetőségét illeti ott a Gyapi, az anekdotázó Köteles, az egyik, talán legrégebbi találkahely, a Vörös postakocsiban fellelhető Hallai Cila, Iványi Pierre (a régebbiekről), A Szekfű (Gino) Jenő L.A.-ből is még sokan mások, oszt sokkal színesebb lenne a mű, azzal együtt, hogy megmaradna az önéletrajzi gerinc is.
Kurva érdekes, hogy pont akkor kb. két nappal előtte kezdtem szidolozni a diktafonomat, hogy neki látok egy hasonló könyvnek mikor dumáztunk telefonon. Ha valami bővítés mellett döntesz, hát írok én is ezt-azt neked szívesen erről a temérdek hülyéről, akit itt a kontinensen található, meg miután megjártam a poklok összes bugyrát, hát van egy pár történet a tarsolyban, hisz történt egy s más az elmúlt huszonnyolc év alatt. Én 67-től számítom a bulista korszakomat, ami Isten segedelmével, meg főleg a megszámlálhatatlan „idióta” barátommal, akikkel találkozom bárhol a világban mai napig tart. Úgy legyen.
Különben Én nagyon szívesen lekópizok egy katonaládányi fotót, ha szükségeltetik, és elküldöm, vagy a Snecivel ha beérkezteti magát, vagy postai úton, amit utálok rossz tapasztalataim miatt. Majd mindenkiről van arclemezem az archívumban, sőt a legtöbbről régivel, és majd naprakésszel rendelkezem. Az eredetik maradnak ittel benne a szekrényben, ugyanis féltem őket, hisz húszon valahány évembe került mire összetarháltam, összelopkodtam, elsikkasztottam (még van, gondolom néhány, a büntető jogban használt kifejezés) őket. Sajnos a Parizernél csak egy ízben voltam, de akkor nagyon lekötötte figyelmemet egy Dali album.
Itt is hozzájutok időnként fura fotókhoz. A Scotty, a Gyapi, és a Pierre küldött egész helyes anyagot, többek közt, és a minap a Horváth Ervinnél (kibékültünk időközben) találtam egy muzeális felvételt. Dárdai Durung (ejtsd: Dürünzs) rongyol, a tőle megszokott lendülettel a Tabán üde szürke betonján a kapu irányába, a saját maga által formatervezett (design) sport felszerelésében. Ez áll egy magát fürdőnadrágnak álcázó lengyel alsógatyából, egy nylon közép rövid zokniból, valamint egy csehszlovák magas szárú, kék-fehér „tornászcipőből”. A felsőruházatot Dárdai Ervin frenetikus felsőteste helyettesíti, igen rossz ízléssel. Ha jól látom a képen, akkor a fél homlokán, egy negyed svájci sapkát visel, rendkívül tartós mohaire anyagból.
Egy pillanatra még vissza zsupsz a könyvhöz. A Jean kb. tíz éve, ha nem régebben vezette a csillagjós műsorát, amikor a legnagyobb titokban tartózkodót Oahu szigetén, hisz semmiféle engedélye nem volt, ki is rúgták, vissza Svédországba, ahol papírokat és feleséget szerzett (feleség, egyszerű teremtés, tiszta lapp). Majd legálisan visszabödönölt Hawaiira, és most már rég, mint biztonsági éjjeli őr működik, valami meteorológiai intézetben és állítása szerint az maga a PARADICSOM (nem a konyhakerti).
Apropó egy poén! Leírhatnád, hogy ez a számottevő bulizó csapat jóformán becenevekről ismerte egymást, és pár együtt töltött év után legjobb barátodnak nevezheted a cimborádat, de nevét nem tudtad.
Én magam vagy tíz év után tudtam meg, hogy a Szpari böcsületes, polgári neve: Hluchány Géza.
Én sem tudom Golyókám mi a terved, de ha már neki feszelkedtél annak, amit eddig leírtál bővítsd ki egy írógép koppanásnyit. Gondolok néhány párbeszédes leírásra, sokkal több szabadszájúságra, néhány keményebb sztorira. (volt elég egymás közt is)
Beszélj, tulajdonképpen 300-400 emberről, biz ennyi minimum volt, csak különböző klikkekben, de mindenki ismert mindenkit és valahogy mindenki együtt volt, ott és akkor azon, az épp soron következő bulin. Aztán (ezt jól írtad le) a társulat fele lekopott. Van, akiről tudunk, van, aki végleg eltűnt (pl. Nagy Tibi). Aztán lett néhány nagyon defektes fazon is (Dixi, Qxi), lett egy csomó „polgári” egyed is, vannak karrier sztorik, és megvan, sőt gyarapszik a tragédiák száma is (Kristóf, Raccsos, Péli Tamás, Gerencsér Attila, Keki, Anton, stb.stb… Idekint meg szintén furcsán alakulnak embereink életei.
Így szerintem a „mű” kedves, de kevés ahhoz, hogy még akár siker is legyen, bár benne van az esély. Szintén nem tudom mennyi időt, energiát akarsz befeccölni, vagy mennyit tudsz, ebbe a könyvbe, de szerintem megérné, mert ezt a korosztályt, vedd alapul a Gyapi, és az öccse közötti buli intervallumot, még senki nem próbálta meg toll élre hányni. Én a magam részéről, bármiben, bármikor segédkezem, hogy ha nem is háborús békés nagyságrendben, de összeállna kezed alatt egy furcsa bibliográfia erről a kibaszott társulatról (nemzedékről?) Kurva hülyén hangzik.
Már csak azért is érdekes lenne leírni, mert furcsa hogy az a Gyapi a telefonban azt mondta nekem, hogy „Gyurikám”, akinek 1967-ben a visszaköszönésétől frenetikus hangulatom lett. És találkozunk egymással a világ bármely pontján, és bár hosszú- hosszú évek teltek el, és csupán periférikus haverok voltunk, úgy dumázunk egymással, mintha múlt héten ittunk volna egy vizezett vodkát a faszom tudja melyik suli bulin, vállalati bálon, valamelyik klubban. (Én a Fekete Barnát, úgy húsz évig nem láttam, s nem is dumáltunk soha, aztán L. A.-ban úgy fogadott mintha tényleg előző napon támogattuk volna haza egymást kamasz berúgásunk után). Ugyanez pl. Riasztó (tizenegynéhány év) Nagy Gabesz (13 év) Emmer Gyula (telefon (?!)~25év után).
Szóval fejek abszolút puszilunk benneteket, úgy is, mint házi (sárkány) Editet (nagyon nagy puszi). Meg a leánykákat, remélve, hogy nem hozza össze a balsors őket az Imóka Dáviddal (esetleg Bodola Barnabás Herkulessel), mert akkor biz a nehéz, vérzivataros, felhőcsatakos esztendők következnek a Golyó családban, bár Te elég bulett proof vagy. A jampec maradványokat is pusszantjuk, téged meg sok barátsággal csókozunk (he-he ezt jól leírtam, de most kezdődött a hocky game) Szeretném, ha megcsinálnád! Szeretettel: Gyuri.
P.S. Ne nevezz Dudusnak, hanem Dudának. Apukám volt az igazi Dudus.”
Vancouveri hobbyk
Végre kiélhette dísztárgy és csecse becse gyűjtési hajlamait is. A lakásuk valóságos múzeum volt. Legfőbb beszerzője Sztoján volt, aki bolhapiacokra járt kereskedni egy kacatokkal teli régi iskola busszal. Volt egy betörő ismerőse is Gyurinak, bizonyos Gyalogos, aki mindig gyalogosan hajtotta végre besurranó tolvajlásait, és vigyázott arra, hogy csak néhány dolgot lopjon el, és ne okozzon kárt. Így a legtöbbször vagy észre sem vették, vagy csak hónapok múlva, hogy betörő járt a lakásban. Gyuri nem habozott Gyalogostól jó áron átvenni hasznos vagy érdekes tárgyakat.
A Vancouveri brigád futball csapatot is alapított Old Hungarian Straycats Soccer Club néven. Természetesen olyan jól sikerült a Gyuri által készített csapat logo (első nézésre macskáknak tűnő fallosok), hogy megrendelések tucatjai jöttek: Hawaii Huns, Washington Philosopher, és a többi, valóságos új műfaj született.
Másik kedvenc szórakozása a baráti kört bemutató fotó montázsok készítése volt. Több tucatot készített nagyszerű jellemábrázolással és humorral, újság kivágásokból és összeollózott fotókból, szövegekből.
Nehéz esztendők
Aztán egyszer csak vége szakadt a siker sorozatnak, és beütött a córesz. Zsuzsa étterme tönkrement, Gyuri munkái is megcsappantak. Csődbe mentek. Fel kellett adni a lakást, a kocsit, a hawaii utakat, a bulikat. Zsuzsa kétségbe esésében el kezdett inni, még 500 darabos féldecis piás üveg gyűjteményüket is megcsapolta, és hogy Gyuri ne vegye észre, teával töltötte fel az üres üvegeket.
Megroppant az egészségük, néhány év szenvedés és nélkülözés hatására valósággal megöregedtek. Szép lassan kezdtek elmaradozni a barátok is, nem jöttek a levelek sem. Sztoján felesége Bozsó Lia öngyilkos lett, Nagy Gabesz meghalt, Sztoján elköltözött, Karsaival is megromlott a barátság. Széthullott a Gyuri köré szövődött vancouveri magyar kolónia.
Utoljára itthon
2004.-ben beállított hozzá egy barátja, - egykori dunaújvárosi masiniszta, - és megkérdezte tőle, hogy mikor látta utoljára beteg, idős édesanyját. Gyuri gondolkodás nélkül vágta rá: van vagy annak 15 éve. Mire a barát: Nos pajtás, itt van 2000 kanadai dollár, vegyél belőle repülőjegyet és utazz haza. Gyuri elmélázva nézte a pénzt, nem nyúlt utána és azt mondta: Ha még megdobnád két rhonggyal, akkorh a fogaimat is meg tudnám csináltatni. A haver – aki jól keresett, kis gondolkodás után kirakott két újabb ezrest az asztalra. Az igazsághoz tartozik, hogy a fogászati költségeket idehaza néhány további gyerekkori barátjától is elkérte.
Amikor megérkezett, poénból megszökött a repülőtéri terminálról, az őt váró családtagok és barátok elől, úgy, hogy azok észre sem vették. A fogadó bizottság egy órás tanácstalan várakozás után úgy döntött, hogy kocsiba ülnek, és végig járják egykori törzshelyeit. Így bukkantak rá a Borpatikában, amint egy csilingelő piros bohócsapkában, kerek, szódás üveg szemüvegben Crazyvel iddogált. Crazy időnként felkiáltott: „Hát visszajöttél Bodola barátom, 15 év után?!”
Gyuri felesége szüleinek Bartók Béla úti lakásában szállt meg. Első dolga volt, hogy megérkezését egy óriási kanadai lobogóval jelezze, amit az ablakon kilógatott. Naná hogy napokon belül mindenki tudta a városban, hogy befutott. Csak azt felejtette el, hogy bizonyos fizetési kötelezettségének nem tett eleget, amiből bírósági ügy lett. Mivel nem jelent meg a tárgyalásokon, körözést adtak ki ellene. Majdnem baj lett a dologból. Csak úgy tudott elmenekülni az országból, hogy egy barátja kölcsön adta az útlevelét. Ekkor „disszidált” negyedszer az országból.
Az utolsó évek
Vancouverben nem fordult jobbra a helyzet. Sorozatos anyagi gondok, betegségek, munkanélküli segély, és ital, ital, ital. És akkor bekövetkezett a tragédia, a végzetes betegség. Gyuri bátran, méltósággal viselte. Még megélhette, hogy 2004.-ben Vancouverben az ő illusztrációival jelent meg Hegedős Györgyi „Cicanapló” című könyve, és 2005. októberében zenész karikatúráival részt vehetett egy prágai nemzetközi kiállításon. („Zene görbe tükörben”)
Hawaiin nagyon szeretett az Örökkévalóság Parton (Eternity Beach) időzni, és elnézni a messzeségbe. Arra gondolt, hogy halála után itt szórják majd szét hamvait. De 2007-ben már tudta, hogy erre nem lesz mód. Egyik utolsó levelében küldött Crazynek két Vancouveri fényképet. Az egyiken a Capillano folyó kanyonja fölötti erdei függőhídon áll, a másikon a Csendes Óceán partján ül. Az első kép címe: a hídon, a másiké: végtelen.
Utolsó kívánsága teljesült: hamvait Zsuzsa és Imóka erről a függőhídról szórták a végtelen csendes Óceánba igyekvő Capillano folyóba.
Másnap Crazy levitte a Borpatikába a fényképeket, és meggyújtott egy gyertyát.
A kiállítás
2007 –ben Szemző Gábor kölcsönkérte az özvegytől a megmaradt rajzokat és fotókat. Még azon a nyáron két fia és tíz egykori barát megalakította a Bodola György Baráti Társaságot, és elhatározta a kiállítás megrendezését és a Bodola életmű könyv kiadását.
Több mint ötszázan voltak kíváncsiak a kiállításra. A megnyitó buli különleges generációs találkozássá nőtte ki magát.
Néhány visszhang a kiállításról:
„Csak annyit és azért írok, hogy ti szervezők érezzétek: mi az egykori Bodola Gyuri barátok szeretettel és meghatottsággal várjuk a ma esti kiállítás megnyitót, és persze reménykedünk, hogy sokan ott lesznek a régiek közül. Magukon viselve ugyan az idő múlásának nyomait, de emberségüket és a kor szeretetét magukban hordozva.” Tóth Laci
„Egy - pár illetőnek, kiknek szintén kedves lehet az ügy, tán a belépődíj megfizetése nehézséget jelenthet, "per pillanatnyilag". Erre akartam jelzést tenni. Majd a nyakkendőt és a bérletet kiadjuk a rácsos ablakon, vagy ami a tuti, feliratkozunk a zenekarhoz, oszt, majd kijön valaki és bevisz. Nem elhanyagolandó tény, amiről Te' nem tudsz nékem abba kultúrházba egy szerintem máig is érvényes, fényképes bérletem van a SAKK - MATT bulikra. Gondolom Nektek nem kell részleteznem, hogy kik "muzsikáltak".” Somogyi Sebestyén (Töpi)
„Ott voltam tegnap. A Gyuri megkapta, ami jár neki. Remélem, ahogy láb lógatva ül egy felhő szélén, elégedetten pödri a bajuszát. Gratulálok a szervezésért, a tegnapi buli minden percét élveztem! Bujáki Kata egykori osztálytárs.”
„Nektek címeztem a megszólítást, de mindenkit beleértettem, aki segített nektek, vagy tett valamit azért, ami nekem egy feledhetetlen estét, időutazást jelentett egy megélt szép korszakba.
Voltak olyanok, akikkel 30 éve nem találkoztam, nem láttam. Gyurinak még ez is sikerült. Öröm volt nézni a fürkésző tekinteteket, ahogy egy-egy ősz, pocakos, néha konszolidált
pop fej személyében felfedeztük a régi barátot, cimborát, fiatalságunk tettes társát. A lányok meg igenis szépek maradtak... (Nem publikus a három pont, mégiscsak el kellet viselniük bennünket...) Sajnos Gyurin kívül sokan hiányoztak de így, hogy együtt voltunk az Ő hiányukat is könnyebb volt felfogni. Hiányukkal én is kevesebb lettem, de szívemben velem maradnak.
Az idő által ránk rakódott jelmez miatt, sokszor találós kérdés volt, hogy ki-kicsoda. Legközelebb
mindenki kitűzővel jöhetne: becenév, rendes név, hogy ne fecséreljük az időt a pofázás rovására.
Utolsó mondatommal csak azt akartam kérni, hogy ne oszlassátok fel a Bizottságot, inkább találjatok ki valami okot egy újabb találkozóra. Pl.: Húsvéti hajókirándulás, Tabáni fociderby, bármi. Üdvözlettel, azaz csövi: „Gréfi” Gerhardt József”
„Köszönöm nektek a régi hangulatot, a Gyuri földi emlékeit. Visszapörgettétek a múltat a jelenbe, mindenki hozta a régi formáját, a piások most is berúgtak, a beszélősök beszéltek, az akkor kötekedők kötekedtek, a pia most is fogyott, mint régen, Ádámék zenéltek, mint régen, csak az arcvonások változtak, a buli szív az nem, meg a szívóhatás, amit egy buli produkál. El kell menni oda, vajon kik jönnek el? Elindult már? Nem? A gyógyszertárban vagytok? Várjatok, kérjetek nekem is egy brettyet ! A mi emlékeink! Góré Jani.”
„Hát, teremőr, Golyó. Én, sajnos később értem a bulira, és viharos gyorsasággal lementem alfába. Csajoztam, az, biztos. Vasárnap reggel kilenc órára értem haza taxival, igen löttyös állapotban. Hű feleségem nem szólt semmit, mintha az időben eltűnt volna harminc valahány év. De amikor elkezdtem vetkőzni, és pakolásztam a zsebeimet, zakóm bal zsebéből élőkotortam 3 szem rántott gombafejet, kitört a vihar, a rosseb tudja hol mászkáltam. Rutinosan a Bodolára fogtam mindent, de ettől csak rosszabb lett a helyzet, és ez szép, ő is ismerte Gyurit. D. J.”
Kun Ferencz megnyitó beszéde
„Mielőtt elfelejtenék egy igen lényegest a végén, ezért rögtön az elejére tenném. Az pedig úgy szól, hogy van itt néhány ember, akinek köszönünk egy s mást, azt, hogy itt vagyunk, és azt, hogy ez a gyűjtemény itt együtt látható. Hadd nevezzem néven Szemző Jimmy Gábort, aki egy kofferral rohangált Washington, Vancouver és Budapest között, hogy az életművet hazahozza. Hadd említsem Winkler Gyapit, aki pedig éjt nappallá téve készítette az installációt, a grafikai és nyomdai munkákat, és az oroszlánrész Mezey Golyó Andrásé volt, aki egy olyan ügyet vállalt fel, amit ha nem tesz, akkor nagyon könnyen lehet, hogy egy erős szélroham, valahol British Columbiában, úgy szétfújja ezt az anyagot, hogy írmagja sem marad. Úgyhogy én mélyen a földig hajolva tiszteltetem ezt a három urat!
Áldott meglepetés, amit a szabálytalanságok szülnek. Én most itt, ebben a pillanatban, az eltakart tehetségnek a zászlaját lobogtatom, mert ebben a teremben úgy nagyjából mindenki tudta, hogy a Gyuri fotóban, rajzban nagyon jó, hogy egészen jól futballozik, hogy kiváló csevegő, hogy igazi „sármőr”, de azt, hogy íráskészsége meghaladja a publikációs átlagot, - sőt tehetséges – azt én sohse tudtam.
Az már inkább ismert, vagy érthető, amikor érzéseiben, mindennapjaiban valaki úton van, - ne mondjam csavargó – és aki úton van, az igen gyakran elmegy a helyhez kötött boldogság mellett, mégpedig azért megy el, mert nincs cél, hanem az út maga a cél.
Amúgy apai leszármazási ágán székely volt. Na most az érdekes a dologban az, - nem tudom, hogy ez egyáltalán itt és most számít e bármit is – de azért az elég érdekes, hogy a székelyek azok nagyon ritkán raccsolnak! Na inni azt keményen isznak.
Van ott egy kép, majd meg lehet tekinteni, ahol egy hétvégi bevásárlást vett föl valaki a géppel. Se só, se liszt, se cukor, krumpli sincs, csak sör és whisky. A whiskyt, azt úgy öt gallonra becsülöm, esetleg egy kicsivel többre. C’est regular – mondaná egy kanadai francia, aki az ablakából végignézhette Bodola Gyuri és Karsai Tomi hétvégi ital rezervációját.
Ti meg azt várnátok, hogy valami méltatás következzen, de én csak benyomásokat ígértem a felkéréskor is főrendező dr. Mezey „Golyó” Andrásnak.
„Oly korban éltem én e földön…” hangzik a költői mondat.
Nahát akkor milyen volt az a kor, amiben a Gyuri és mi éltünk? Csajok, szólt a zene, és körös körül, mindenhol pia. Ez nem az én szövegem, ezt a George Harrison mondta, amikor a hatvanas éveket jellemezte. Pedig a Harrison soha életében nem járt a Pingvinben, nem iszogatott az Erzsébet sörözőben, nem álldogált a Körtéri büfében, és nem aludt a Palatinusz füvén, tűző napon, állott Kinizsi sörtől kiütve.
A Zelei Miki azt írta, hogy Kárpátalján, a rendszerváltáskor az emberek azt mondták, a sörről, hogy már sokkal jobb, de még mindig ihatatlan. Ez meg a Kinizsi sörről jutott eszembe.
Oly korban, amikor téri csibészek némelyike irodalmi szalonok stílusában tudta kifejezni magát. Egyszer egy meccs előtt a Somogyi Kristóf azt mondta: „Jelöld ki a pályán azt az ellipszist, amin keringeni fogok!”
Oly korban, amikor egyszer a Heves megyei Heréd községben egy Tűzkerék bulin a fiatalok zajosan ünnepelték Radics Bélát. Béla odalépett a mikrofonhoz, és azt mondta: „Gyerekek, búcsúzik a zenekar, most tengerre szállunk, de rövidesen visszatérünk közétek”. Mondta ezt akkor – mármint a tengert – amikor sem ő, sem Bodola Gyuri, sem itt a teremben lévők Győr – Sopron megyéig sem kaptak útlevelet, mert oda már közel a határ. A magnóról meg üvöltött a Steppenwolf, hogy „Born to be free!”
Oly korban, amikor a gyerekek a moncsicsit akartak, az asszonyok, lányok fölfedezték a parókát, és beérkezett középkorú urak pedig zakó helyett blézert hordtak, ha emlékeztek rá! És volt egy autó, az Inserta, amelyikbe elölről kellett beszállni.
Oly korban, amikor a John Lennonról, a Frank Zappáról, és a Bodola Gyuriról azonos fotó őrületek jelentek meg. Fotók pomponos hálósipkában, és fülig behúzott svájci sapkában. Fotók lovon fordítva ülve, vagy éppen bilin ülve. No ebben a trióban a John Lennon egy picit a kakukktojás, mert ugyan kitette az ágyát az utcára, és a japán asszonykájával bebújt a takaró alá, de ő mégis csak kirándult ebbe az egész ügybe, ez nem volt neki a sajátja, mialatt a Gyurinak és a Zappának naponta legalább tíz ekkora ötlete született, mert az ő egész életük happening volt.
Oly korban, amikor a Gyuri nem csatlakozott, ezért hát, ha nem is száműzték, de a sáncok mögé bekerülni nem tudott. Egy olyan felállásban, amikor a tehetség és az adottság érvényesülése nem biztosított, ahol azt a nagyvonalúságot nem ismerték, hogy ha valaki nem áll be a sorba, mert saját csillagot választ, mert a gyárira nem kíváncsi, semmilyen színűre, ezt nehezen viselték.
Ha itt körbe mentek majd a képek előtt, föltűnhet nektek, hogy példának okáért nem jelenik meg soha táj, nem jelenik meg a környezet, alig a természet. Pedig az az érdekes, hogy a leveleiben áradozással ír a kanadai körképről, Vancouver környékéről, de ezt nem tudta ábrázolni. Mint ahogy az is nagyon érdekes, hogy úgy istenigazában nem jelennek meg a nők a képeken, semmiképpen nem túlsúlyban, pedig hát nem lehet azt állítani, hogy ebben a stúdiumban ő elvonásra lett volna ítélve. Egyik oka ennek, - hogy a Gyuri ceruzája nem kalandozott idegen területeken, - az az erős önismeret, ami ezen a világon a királyok erénye csak, ezt higgyétek el. Az úgynevezett művészvilág tele van fércművekkel, hiszen ha tudnának arról, hogy nem szabad olyan területekre kalandozniuk, amiben nem jók, akkor mondjuk a Fehér Klárából sohsem lett volna írónő, a Játékszínt be lehetne csukni, mert az csak kvázi színház, olyan, mintha színház lenne, és mondjuk a Zorán, meg a Hobó nem lenne énekes. ( Szubjektív az előadás!)
Az ő képein erős élmény a végletekig elvitt gúny, de a gúny mellett az önirónia is. Bibircsókos orrok, lírai csibészek, és mindenütt, mindenütt, körbe tivornya.
És akkor, hogy valami rezümét mondjak, ez a kor volt a nappali sötétség kora, - a cím az persze Koestleré, nem az enyém. A nappali sötétség, ami szerencsére elmúlt. A baj az, hogy a Gyuri is elmúlt.
Engem az életemben ketten szólítottak Feri úrnak. Az egyik a „Filozófus” Cseh Laci, a másik a Bodola Gyuri volt. A Cseh Laci a tetejébe még magáz is. Na most ő többek között arról híres, hogy olyan kérdéseket tud föltenni, aminek a tisztességes megválaszolásához, garantálom, hogy megfájdul az ember feje.
Egy alkalommal szinte feltépte az ajtót, és azt kérdezte tőlem, hogy: „Feri Úr, ha Jézus felment a mennybe, le is tudna jönni? Hát kisebb csoportokban megvitathatjuk ezt később, és hogy ha a verdikt az, hogy le is tudna jönni, akkor egy kicsi kéréssel megtoldhatjuk ezt az ügyet, és az úgy szólna, hogy akkor hozza magával a Bodola Gyurit is, meg az azóta ott fönt elkészült rajzokat és fotókat is. Én most, itt írásba adom, hogy a Szent Péternek krumpli nagyságú borvörös orra lesz.
Szóval hozza magával a Gyurit, mert hiányzik. Mert arra azért nem voltunk igazán felkészülve, hogy az is elmegy, aki egész életében, szövegben, rajzban, fotóban a jelenségével elringatta a környezetét. Hogy az is meghal, aki ezt a szolgálatot az élete végéig teljesítette. Sőt, most már azon túl is, mert itt köztünk, és velünk, a falakon van a kópé szelleme, és az ábrázata, a törött porcokkal az orrában, és az arcát keretező csiga hajjal, az arisztokratikusan pergetett „r” hanggal, - az meg örökre a szívben.
És hol az esszencia, hol a lényeg? A lényeg az ott van, a Pierre-hez írt levelének a végén, ahol azt írta:
„Szarok mindenkire, akit illet, titeket pedig szórakoztattalak és szerettelek.”
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2044657&id=1078211194
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2044637&id=1078211194
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2044630&id=1078211194
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2044575&id=1078211194
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2044629&id=1078211194
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2044348&id=1078211194
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2044345&id=1078211194
http://www.facebook.com/photos.php?id=1078211194#!/album.php?aid=2031532&id=1078211194
