Elválasztottam magam minden egyes igazságtól, amely
a folyók, fák, városok kezdeteiről szól.
Van egy nevem, ami az elválások utcája lesz
és egy szívem, ami látszik a röntgensugaras filmeken.
Elválasztottam magam tőled is, ki minden egek anyja vagy,
és a gondtalan házaké.
Most a vérem egy menekült, aki
számtalan lélekhez és nyílt sebhez tartozik.
Az istenem egy gyufaszál foszforjában lakik,
a hamuban, amely még őrzi a tűzifa alakját.
Nincs szükségem a világ térképére, amikor elalszom.
Most egy búzaszál árnyéka takarja reményemet,
és annyit ér a szavam,
mint egy régi családi óra, amely már nem tartja észben az időt.
Magamtól is elválasztottam magamat, hogy megérkezhessek a bőrödre,
amely méz- és szélillatú, a nevedre,
amely engem megnyugtató nyughatatlanságot jelent,
azoknak a városoknak az ajtaját nyitva ki, amelyekben alszom,
de nem élek.
Elválasztottam magam a levegőtől, a víztől, a tűztől.
A föld, amelyből vétettem
beépült az otthonomba.
Simon Katalin fordítása
