Mezey András (Golyó)
Nekem 1964-ben kezdődtek a dolgok. Addig jól fésült, szorgalmas, jó tanuló kisfiú voltam. Egész nap a könyveket, és térképeket bújtam. Régésznek készültem. Ettől kezdve, pedig nem érdekelt más, csak a rock and roll, a barátok, a lányok, a hosszú haj, és a farmer nadrág. 12 éves voltam.
Nagyszüleimnél laktam, a nyolcadik kerületi Üllői úti Sebészeti Klinikán, egy szuterén, szolgálati lakásban. Nagyapám ott volt portás. A barátaim klinikai altisztek, orvosok, műtősök és ápolónők gyerekei voltak. A klinikakertben bandáztunk, ebben a nagyvárosi oázisban, a Szigony utca, a Füvészkert, az Alfa mozi, az Orczy kert, az Örök Imádás temploma, a Nagyvárad tér, és az FTC pálya közelében. A park ősi platánfái közötti füvön fociztunk, a teniszpályákat telente fellocsoltuk és jéghoki meccseket játszottunk, felfedező utakra indultunk a klinikai épületeket összekötő alagútrendszer zegzugos sötét járataiba, és átmásztunk a szomszédos Fűvész Kertbe. Akkor még kertészek ápolták a klinikai kertet is, füvet nyírtak, locsoltak, dáliákat és mindenféle más díszvirágot ültettek. Ma is érzem az orromban a tavaszi friss víz és nyírt fű illatát.
64-ben egy kora tavaszi délután, az iskolai szekatúrától elfáradva, törzspadunkon ültünk: Kohuth Tibi, Kozma Balázs, Takács Józsi és én. Szellemi mentorunkat, az akkor már egyetemista Lőrincz Gézát vártuk, szokásos szexuális felvilágosító előadásával, hóna alatt a Bibliával: Fritz Kahn tiltott könyvével. Aznap másképp alakultak a dolgok. Ahogy megérkezett, felakasztotta tranzisztoros rádióját egy vén platánfára, és megszólalt egy ellenállhatatlan erejű, különös szám, amilyet addig sohasem hallottunk. Géza csak annyit mondott: Ez egy új Beatles szám, az a címe: She Loves You. Varázserővel hatott, semmi eddigit nem lehetett hozzá hasonlítani. Azt már meg sem mertük kérdezni, hogy mi az hogy bitlisz? Meg hogy sílavszjú?
Az első Beatles lemez, a Love me do 1962 decemberében jelent meg Londonban, de Kelet Európába 1963 végére, 1964 elejére jutott el a liverpooli hang.
Ez után a nap után szélsebesen beindult a mindent elsöprő áradat: zene, zene, és zene, rock & roll, beategyüttesek, rock zenekarok, bandák, külföldről becsempészett lemezek, farmerek, rock újságok, fényképek, poszterek zenekarok tagjaival, vállig érő hajjal, színes ingben, trapéz, párhuzam, vagy harang nadrágban, hegyes orrú, vagy edző cipőben, vagy mokaszinban.
Mindez pontosan az ellentétje volt annak, ami minket eddig körülvett: felnyírt haj, fehér nylon ing, felül bő, lefelé szűkülő (de nem cső!) nadrág, gömbölyű orrú cipő, Németh Lehel, Ákos Stefi, Jenei együttes, Stúdió 11, extrád, kabaré, jégtánc, Szabó Család, fecskenadrág, svájci sapka, Szív küldi szívnek, jó ebédhez szól a nóta, Operett Színház.
Azt azért le kell szögezni, hogy idehaza eleinte nem volt olyan szabados világ, mint manapság. Majd minden zenekar öltönyben lépett fel, a legtöbb klubba csak öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben engedték be a fiúkat. A lányok nem léphettek be miniszoknyában.
Igazából nem éreztük, és nem értettük a kádári diktatúra súlyát. Gyerekek voltunk.
Lenéztük az ifi vezetőket, az úttörőmozgalmat, az indulókat, a KISZ-t, (amit MONKEES-nak hívtunk) április negyedikét, és november hetedikét.
A forradalom emléke egyre halványabban pislákolt. A kivégzésekről és a politikai foglyokkal teli börtönökről csak néhányan suttogtak, de mégis mélyen élt bennünk a hatalommal, a nagyfejűekkel és a rendőrökkel szembeni megvetés.
Családom fele emigrált. Anyám 1956-ban Győrben volt színésznő. 1957-ben két év börtönre ítélték izgatásért. Az volt a bűne, hogy 1957 tavaszán a színházi pártgyűlésen széttépte a tagkönyvét. Legjobb barátját, a kommunista Földes Gábort kivégezték. ő meg a mosonmagyaróvári tömeggyilkos ávósokat akarta megmenteni a jogos népharagtól. Hát valahogy így.
Utáltuk a hatvanas évek nevainges, crombikabátos, nylonzoknis, alpakkaöltönyös, gumisnyakkendős világát. Megpróbáltunk kivonulni a társadalomból, mielőtt az végképp magába szippant.
Így mi is kialakítottuk, - illetve Salinger hősétől átvettük - a magunk hosszú haj, napszemüveg, bőrdzseki, farmer nadrág, edző cipő fazonját. Ezek a külső, megkülönböztető jegyek, egyrészt az összetartozás, másrészt a különbözőség kifejezéséhez kellettek.
A blues a XIX. század végén született meg Az első elektromos gitár a kilencszáznegyvenes évek elején szólalt meg. A Rock & Roll az ötvenes évek elején robbant. A Rock Forradalma a hatvanas évek elején tört ki.
Olyan gyorsan terjedt, mint a szélvész. Pillanatok alatt ledöntött mindent. A semmiből épült fel. Minden rádióból a luxemburgi adó és a Szabad Európa szólt. Cseke Péter Délutáni Randevúja, és a Teenager Party között pedig óhatatlanul hallgattunk egy kis Gallicust és Bányász Katót Rómából.
Kongtak az ürességtől a fodrászüzletek, és nem jártunk többé szabóhoz. A nagykörúti és a Rákóczi úti kapualjakban lévő kócerájokban vásárolt, gyalázatos minőségű vinil lemezeken Animals, Searchers, Dave Clark Five, Swinging Blue Jeans és Zombies számokat hallgattunk. Magunknak vágtuk a hajunkat és magunknak varrtuk a ruháinkat. Véget ért az orkán kabát őrület. A kutya nem járt többé Varjasi Rezső tánciskolájába.
Sorra nyíltak a beat klubok, és alakultak a zenekarok: Nevada, Atlantis, Kék Csillag, Syconor, Echo, Bajtala, Liversing, Atlasz, Thomastic, Sankó, Gemini, Dogs, Sakk – Matt, és Lajos utca, Törekvés, Kapás utca, Kecskeméti utca, Építők klubja, Bosch, Várklub, SOTE, Építők, Mosolygó Antal (Vigyorgó), Párisi udvar, Citadella, Ganz – Mávag, Egyetemi Színpad, Orvosi Kar, Közgáz, Bercsényi, Danúvia, hogy csak néhányat említsek.
Többé már nem lehetett egy valamire való úttörőcsapatot sem összehozni.
Az ügyesebb fiúk egész szépen kerestek hajvágással, ing, zakó és nadrágvarrással. Jó néhányat ismerek ezek közül, akik ma dúsgazdag butikosok. A legjobb belvárosi szabók a Császár, a Sztoján és a Vak voltak. A mi környékünkön a VIII - IX. kerületben, a Ferenc téri Hebegő volt az „úri szabó”. Kiváló spanyolöves, párhuzam, trapéz, vagy harang nadrágokat, bevont gombos, duplasoros, széles fazonú zakókat, és mellig érő gallérú ingeket varrt igen méltányos áron. Néha beérte egy-egy brit szám „fanatikus” szövegének a leírásával - ahogy ő kérte. Hadilábon állt az angollal. Egyszer megsúgta nekem, hogy a Bitlisz énekese a Lennonmekkártni. Volt akinek nem volt pénze még botcsinálta amatőr szabóra sem. Miszlay Gyuri, a műtős, egy forró júliusi estén az egyetlen pulóverjét úgy nyáriasította, hogy egy ollóval lyukakat vágott bele. Nem tudta, hogy korát messze megelőzte a design és a fashion terén.
Eszméletlen trükköket kellett kitalálni annak, aki meg akarta növeszteni a haját. A legelterjedtebb volt egy magas nyakú garbóba dugni a hátul varkocsba kötött hajat. Máig sem értem, hogy tudtak egyesek már 64-re vállig érő hajat növeszteni, amikor ahhoz legalább egy év kell, és 63-ban még a Jaggernek sem volt hosszú haja. Én később foto – optikus ipari tanuló koromban, az OFOTÉRT-ben, szintén garbómba rejtett copffal álltam a pult mögött. Csak 100as ORWO filmeket adtam el, mert az volt derékmagasságban lévő fiókban. A lenti polcokhoz nem mertem lehajolni, nehogy kibomoljon a lófarok.
Életem első rock koncertje úgy zajlott le, hogy Kohuth Tibi, Kozma Balázs és jómagam a hatos csuklós busszal átzötyögtünk a Józsefvárosból Óbudára, a Lajos utcai „Goli” Klubba, ahol a Liversing együttes játszott. Nekem nem volt tíz forintom a belépőre, így kívülről, a földszinti nyitott ablak rácsába kapaszkodva hallgattam és néztem végig a bulit. Rolling Stones, Them, Animals, Zombies, Searchers, Ventures és Pretty Things számokat játszottak
Szendrődi Zsolt szólógitározott. Radics Béla mellett ő volt a korai korszak legjobb hazai gitárosa. Ha Londonban születik, ma sztár. Nem tudom milyen szerepet játszott teljes mellőzöttsége későbbi súlyos betegségének kialakulásában. Mindenesetre tavaly felkelt évtizedes betegágyából, és beszállt a nosztalgia Liversing buliba.
Túri Árpád énekelt. Igazi frontember volt. James Deant idéző figura, jó hanggal és vagány színpadi mozgással. Még ma is énekel, nem is akárhogyan! Egyébként elmúlt hatvan éves, és derékig érő haja van. Homonnay Zsombor dobolt. Neki már akkor hosszú haja volt, és rázta is rendesen a ritmusra, a közönség legnagyobb örömére.
A nyitott ablakon arcomba csapott a kifelé áramló, izzadtságszagú, párás, nehéz levegő. A néhai báró budai Goldberger család egykori kékfestő manufaktúrájában új időszámítás kezdődött.
Ezután, ha a föld alól is, de elő kellett kerítenem a szombat esti tízeseket. Később a Kecskeméti utcai Vízművek Klubba, Atlasz bulikra jártunk. ők is kemény rock zenét játszottak. Flamm Ferenc énekelt és basszusozott, Makrai Pál és Bíró Gábor (Doki) gitároztak, Szekeres dobolt, és Szabó György (Manó) szájharmonikázott és zongorázott. A zongora - mivel az egyik lába hiányzott és valami sámlival pótolták - ferde volt, de ettől a Manó még nagyon jó kis blues szólókat játszott. Magyar együttesben azóta sem hallottam olyan jó szájharmonikást. Sajnos később eltűnt, kocsmákban csellengett és teljesen felhagyott a zenével. Sok évvel ezelőtt halt meg.
Az Atlasz bulik - a Kecskeméti utcai Vízművek Klubban - a Rockers és a Román tánc című nótákkal értek véget esténként. Ekkor a tömeg rituálé jelleggel körbeállt két párt, akik nagyon jól, rokiztak, és ütemre tapsolt nekik. A fiúknak hosszú vállig érő hajuk volt, a szőkét Rollingnak hívták, a feketét Iminek. A lányok közül csak a Pocak nevére emlékszem.
A Román tánc szövege ennyi volt: Hej - hej kurva anyád, refrén. Egyszer a TV-ben is fellépett az Atlasz, és mindannyian izgatottan néztük, el merik-e énekelni az eredeti „szöveget”. Ha jól emlékszem, kompromisszumos megoldás született, és Hej - hej durva apád verzióban hallottuk felcsendülni a számot.
Egy alkalommal vasárnapi televíziós felvételre hívták az együttes tagjait. Nem volt jó a szervezés, zárva volt a klubterem vasrácsos ajtaja és nem tudtak bemenni a cuccaikért. Bíró, a szólógitáros dühbe jött és a vasrácson keresztül mindkét öklével belevágott az üvegajtóba. Dőlt a vér a kezeiből. Mindent elvágott, amit lehetett: izmokat, inakat, idegszálakat. Soha többé nem tudott gitározni.
Ami eleinte rendkívüli nehézségekbe ütközött, az a farmer beszerzése volt. Az első igazi Blue Jeans, amit láttam, a Berecz Gézáé volt. Bécsből hozatták egy csempésszel. Kétszer akkora volt, mint a mérete, és egy vagyonba került az átszabása. Hamisítvány akadt tucatjával, de mi nagyon szigorú, bíráló szemmel vizsgáltuk a farmerokat. Az igazi az ezüst sliccgombos, piros (nem narancssárga) címkés Lewis volt. Ebben olyan akkurátusak voltunk, mint később a sör márkákban.
Gomba módra szaporodtak a zenekarok. Azt hiszem, a kortársaim között nincs egyetlen épkézláb fiú, aki valaha ne lett volna, akár csak egy napra zenekar tagja.
Később én is részt vettem egy zenekar alapításban, de két próbánál tovább nem jutottunk. Fellépésem pedig csak egy volt, jóval később egy somogyi faluban, ahol, mint egyetemista segítettem a népgazdaságnak a betakarításban. A helybéli zenekar tagjai az első szám után végleg elhagyták a dobogót, és rávetették magukat az asztalokon tornyosuló italokra. Három haverommal (Sneci – Keki – Szabó Kati) beálltunk helyettük részegen játszani. Mondanom sem kell, az alternatív - repetitív zene ahhoz képest Schubert dal, amit mi improvizáltunk.
A nyolcadik kerületi Jázmin utcai általános iskola „egyszámos” zenekara kizárólag a Hanky - Panky című számot (Tommy James & the Shondells) tudta eljátszani, viszont azt egy este hússzor is, ha volt rá igény, és óriási sikerrel. Mi egész este önfeledten „everybodyztunk”.
Évekkel később egy Vörösmarty téri KEX koncerten – immár poénból - Baksa Jancsi egymás után harmincszor énekelte el a Come Back-et. A szám egyszeri eljátszása már önmagában nagy poén volt, hiszen egy ciki rágógumi nóta volt, melynek stílusa alapjaiban elütött az ő alternatív zenéjüktől. Az hogy kétszer játszották, újabb nevetést csalt ki a közönségből, néhányan még a harmadiknál is mosolyogtak, de úgy emlékszem a tizediktől kezdve tök üres volt a koncert terem.
Baksa Jancsi is egy iskolai zenekarban kezdte, a Móricz Zsigmond gimnáziumban Wastaps néven, és egész jól játszottak. A szólógitárosuk – Gereben Menyus - olyan szégyenlős volt, hogy végig háttal játszott a közönségnek. akkordgitárosuk - - aki ha beszállt a játékba, irtózatosan fölgerjesztett hangszerével, attól kezdve semmit sem lehetett hallani. Baksa akkor még „menedzserként” működött a zenekarnál.
A VIII. kerületben, a Klinikakertben laktam, és a Jázmin utcai általános suli után a Zrínyi Ilona gimibe kerültem, de félévkor hármasokkal zártak, a fent említett zenei forradalom közvetett hatásaként. Anyám ekkor megrémült, hogy nem leszek régész, és protekcióval átíratott a Móriczba - ahova annak idején - még, mint Baár - Madasba - ő is járt.
A felvételi kínosan zajlott le, mert az igazgató rögtön rátalált arra a kis bejegyzésre az ellenőrzőmben, mely szerint a latin órát hangos böfögéssel zavartam. Én hiába mondtam, hogy az valójában a Wagner volt, és tévedésből írták be nekem, ez csak humorizálásra adott okot.
Már a Zrínyibe is nehezen vettek fel, mert egy haverommal horogkeresztet firkáltunk egy ház falára, és mint veszedelmes fasisztákat fél napon keresztül vallattak a rendőrsége. Szüleinket csak késő este értesítették.
Nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy mi tapad ehhez a jelképhez, csak azért rajzoltuk, mert nem volt szabad.
A rendőrségi ügynek hamar híre ment, és másnap már az egész klinikakert tudta, hogy a Kéri Néni unokája „cekkert, meg koffert lopott”. Nekem szerencsém volt, pár nappal a 14. születésnapom előtt történt az eset, de a haverom - Ivánka Rudi - már néhány napja betöltötte, így ellene büntetőeljárást indítottak.
Ivánka Rudival és öccsével 12 éves korunkban háromtagú, titkos ellenzéki „pártot” alapítottunk. Párttagsági könyvecskéket is készítettünk magunknak. Nagyon elvert volna minket a Rudi apja, ha ezt megtudta volna, őt ugyanis arisztokrata származása miatt az ötvenes években kitelepítették a Hortobágyra. A hatvanas években villanyszerelőként és fuvarosként tartotta el a családját. A Rudi mamája harisnya szemfelszedéssel foglalkozott. Pártunk egyetlen tevékenysége abban merült ki, hogy november 7-én gyufával megpróbáltuk meggyújtani a Szigony utcában egy vörös zászló szélét. Úgy éreztük, hogy nagy hőstettet vittünk véghez.
A szomszédos Füvészkert volt portyáink egyik célja. Átmásztunk a klinikakert kerítésén, és máris Pál utcai fiúknak képzelhettük magunkat. Egy alkalommal elkaptak bennünket és jelentették az ügyet az iskolának.
Kétségbeesésünkben elhatároztuk, hogy disszidálunk. Egyikünk sem merte bevallani a másiknak, hogy nem mer menni, mindenki a másiktól várta a visszavonulást. A hatvanhármas villamossal indultunk el, és az ötvenhatossal folytattuk utunkat. Hűvösvölgytől gyalog mentünk tovább. Solymárnál a Takács Józsi sírva fakadt. Így, mi többiek emelt fővel kísérhettük vissza őt, de a disszidálás, mint terv még sokáig a fejünkben volt.
Ennek nem politikai vagy egzisztenciális okai voltak. Inkább az, hogy nem engedtek el egy kicsit körülnézni a világban. Ezért sokan elmentek örökre. A barátaim többsége. Elsők között Kirill, Sztoján, Szekfű és Szőke, az utolsók között Karsai Tomi és Bodola Gyuri. Nekik már nagyon kellett sietni, mert pár nap múlva, 1989. január elsején bevezették a világútlevelet. Legtöbbször Imre Peti és Bodola Gyuri disszidáltak, fejenként háromszor. Peti egyszer Moszkván keresztül Indiába.
1972-ben vettek fel az egyetemre. Addig biztos voltam benne, hogy én is elmegyek.
A tiltáson és kalandvágyon túl a katonaságtól való félelem volt a másik fő ok.
Mindent elkövettünk, hogy ne vigyenek el katonának. Fölösleges baromságnak tartottuk. Az volt. Fiatalságunkból ellopott két év. Alig van olyan haverom, aki kitöltötte a katona idejét. Török Ádám csajozta a KIEG-en az adminisztrátor lányokat, hogy dugják el a karton lapját. Mások a sorozás előtt csont soványra lefogytak, aznap reggel elszívtak egy csomó cigit, és rengeteg kávét ittak. Volt aki forró sült krumplit rakott a hóna alá, hogy felmenjen a lázmérő. Akit mégis behívtak, az a seregnél bevizelt minden éjjel. Ismét mások minden évben beiratkoztak ipari tanulónak.
Én is, kétszer is. Először foto – optikusnak, a következő évben pedig könyvkötőnek. Így úsztam meg. Később hihetetlen utánajárással a család orvos ismerősei gyermekkori vitustánc maradványait állapítottak meg nálam. A betegség alátámasztására ájulást tettettem a sorozáson. A sorozóorvos is ismerős volt, így hamarosan bepecsételték a katonakönyvembe, hogy Békében alkalmatlan, háborúban szakszolgálatos. (BHSZ)
A Móricz Zsigmond Gimnáziumban haverkodtam össze Szemző Gáborral. őt később Riasztónak nevezték el, mert mindig volt valami vad a megjelenésében. Egyszer levágta a fél bajuszát, és egy ilyen fényképet rakatott a személyijébe.
Másik osztálytársunk, Ertl Miklós (Pertli) igazolványképe vízipólós úszósapkában ábrázolta tulajdonosát, a vízben.
Szemző Gabival hosszú évekig terveztük a disszidálást, a jól bevált útvonalon: Jugoszláviában, a Nova Goriczia - Goriczia határállomás közelében kerítésmászás Olaszországba.
Pipó egyszer azt mondta a Riasztónak: Riadó! (ő így hívta) Te ne diszkózzál, mert téged kint Achtung-nak fognak nevezni. Nem hatott a duma. Riasztó Washingtonban él. Ami miatt a leginkább el akart menni, azt előtte végigcsinálta: kiszolgálta a katonaidejét. Mi gazdagabbak lettünk egy tucat katonatörténettel, de ő mivel lett gazdagabb?
Akkoriban a Belvárosi Jégbüfé előtt volt a gyülekezőhelyünk. Oda járt a „belvárosi galeri”: Sztoján, Scotti, Sündöri, Vak, Pipó, Gyapi, Szegfű, Szőke, Gyugyó, Pipás Pierre, Jean, Vörös Parizer, Létra, Duci, és még sokan mások.
Virágmintás ing, bokáig érő csőnadrág, rózsaszín zokni, és vászon vagy kordbársony cipő volt a kötelező viselet, enervált, görnyedt járással és „belvárosi” frizurával (középen kettéválasztott, fölfelé bodorított haj, kétoldalt hosszú hajpajesszal).
Délutánonként ott gyülekezett az esetenként 40 – 50 fős társaság. Majdnem minden este volt valami buli. Ifjúsági Park, Bem Rakpart, KEX buli a Jókai utcában, a Citadellában, vagy a Párizsi udvarban. Rengeteg buli hely volt.
Hétköznap is voltak bulik. A régi helyek: Goli, Danuvia, Kecskeméti utca eltűntek, de alakultak helyettük újak: Jókai klub a Szabadsághegyen, Gerlóczy utca, Vigyázó Ferenc utca, Várklub, E épület, Csanádi utca a Syrius-szal, Ganz MÁVAG, Törekvés, Kapás utca, és hosszan lehetne sorolni még.
Az aranykor végét az jelentette, amikor megnyílt az első diszkó. Ezután a hanyatlás következett. Lassú, szívós tönkretétele az élőzenének. Eleinte még mi is szívesen jártunk a diszkókba. Akkor még játszottak olyan rossz zenét, mint később. A diszkók számának szaporodásával egyenes arányban csuktak be a régi törzshelyek.
http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1644537107001&id=1582420591¬if_t=wall#!/album.php?aid=2044520&id=1078211194
Nekem 1964-ben kezdődtek a dolgok. Addig jól fésült, szorgalmas, jó tanuló kisfiú voltam. Egész nap a könyveket, és térképeket bújtam. Régésznek készültem. Ettől kezdve, pedig nem érdekelt más, csak a rock and roll, a barátok, a lányok, a hosszú haj, és a farmer nadrág. 12 éves voltam.
Nagyszüleimnél laktam, a nyolcadik kerületi Üllői úti Sebészeti Klinikán, egy szuterén, szolgálati lakásban. Nagyapám ott volt portás. A barátaim klinikai altisztek, orvosok, műtősök és ápolónők gyerekei voltak. A klinikakertben bandáztunk, ebben a nagyvárosi oázisban, a Szigony utca, a Füvészkert, az Alfa mozi, az Orczy kert, az Örök Imádás temploma, a Nagyvárad tér, és az FTC pálya közelében. A park ősi platánfái közötti füvön fociztunk, a teniszpályákat telente fellocsoltuk és jéghoki meccseket játszottunk, felfedező utakra indultunk a klinikai épületeket összekötő alagútrendszer zegzugos sötét járataiba, és átmásztunk a szomszédos Fűvész Kertbe. Akkor még kertészek ápolták a klinikai kertet is, füvet nyírtak, locsoltak, dáliákat és mindenféle más díszvirágot ültettek. Ma is érzem az orromban a tavaszi friss víz és nyírt fű illatát.
64-ben egy kora tavaszi délután, az iskolai szekatúrától elfáradva, törzspadunkon ültünk: Kohuth Tibi, Kozma Balázs, Takács Józsi és én. Szellemi mentorunkat, az akkor már egyetemista Lőrincz Gézát vártuk, szokásos szexuális felvilágosító előadásával, hóna alatt a Bibliával: Fritz Kahn tiltott könyvével. Aznap másképp alakultak a dolgok. Ahogy megérkezett, felakasztotta tranzisztoros rádióját egy vén platánfára, és megszólalt egy ellenállhatatlan erejű, különös szám, amilyet addig sohasem hallottunk. Géza csak annyit mondott: Ez egy új Beatles szám, az a címe: She Loves You. Varázserővel hatott, semmi eddigit nem lehetett hozzá hasonlítani. Azt már meg sem mertük kérdezni, hogy mi az hogy bitlisz? Meg hogy sílavszjú?
Az első Beatles lemez, a Love me do 1962 decemberében jelent meg Londonban, de Kelet Európába 1963 végére, 1964 elejére jutott el a liverpooli hang.
Ez után a nap után szélsebesen beindult a mindent elsöprő áradat: zene, zene, és zene, rock & roll, beategyüttesek, rock zenekarok, bandák, külföldről becsempészett lemezek, farmerek, rock újságok, fényképek, poszterek zenekarok tagjaival, vállig érő hajjal, színes ingben, trapéz, párhuzam, vagy harang nadrágban, hegyes orrú, vagy edző cipőben, vagy mokaszinban.
Mindez pontosan az ellentétje volt annak, ami minket eddig körülvett: felnyírt haj, fehér nylon ing, felül bő, lefelé szűkülő (de nem cső!) nadrág, gömbölyű orrú cipő, Németh Lehel, Ákos Stefi, Jenei együttes, Stúdió 11, extrád, kabaré, jégtánc, Szabó Család, fecskenadrág, svájci sapka, Szív küldi szívnek, jó ebédhez szól a nóta, Operett Színház.
Azt azért le kell szögezni, hogy idehaza eleinte nem volt olyan szabados világ, mint manapság. Majd minden zenekar öltönyben lépett fel, a legtöbb klubba csak öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben engedték be a fiúkat. A lányok nem léphettek be miniszoknyában.
Igazából nem éreztük, és nem értettük a kádári diktatúra súlyát. Gyerekek voltunk.
Lenéztük az ifi vezetőket, az úttörőmozgalmat, az indulókat, a KISZ-t, (amit MONKEES-nak hívtunk) április negyedikét, és november hetedikét.
A forradalom emléke egyre halványabban pislákolt. A kivégzésekről és a politikai foglyokkal teli börtönökről csak néhányan suttogtak, de mégis mélyen élt bennünk a hatalommal, a nagyfejűekkel és a rendőrökkel szembeni megvetés.
Családom fele emigrált. Anyám 1956-ban Győrben volt színésznő. 1957-ben két év börtönre ítélték izgatásért. Az volt a bűne, hogy 1957 tavaszán a színházi pártgyűlésen széttépte a tagkönyvét. Legjobb barátját, a kommunista Földes Gábort kivégezték. ő meg a mosonmagyaróvári tömeggyilkos ávósokat akarta megmenteni a jogos népharagtól. Hát valahogy így.
Utáltuk a hatvanas évek nevainges, crombikabátos, nylonzoknis, alpakkaöltönyös, gumisnyakkendős világát. Megpróbáltunk kivonulni a társadalomból, mielőtt az végképp magába szippant.
Így mi is kialakítottuk, - illetve Salinger hősétől átvettük - a magunk hosszú haj, napszemüveg, bőrdzseki, farmer nadrág, edző cipő fazonját. Ezek a külső, megkülönböztető jegyek, egyrészt az összetartozás, másrészt a különbözőség kifejezéséhez kellettek.
A blues a XIX. század végén született meg Az első elektromos gitár a kilencszáznegyvenes évek elején szólalt meg. A Rock & Roll az ötvenes évek elején robbant. A Rock Forradalma a hatvanas évek elején tört ki.
Olyan gyorsan terjedt, mint a szélvész. Pillanatok alatt ledöntött mindent. A semmiből épült fel. Minden rádióból a luxemburgi adó és a Szabad Európa szólt. Cseke Péter Délutáni Randevúja, és a Teenager Party között pedig óhatatlanul hallgattunk egy kis Gallicust és Bányász Katót Rómából.
Kongtak az ürességtől a fodrászüzletek, és nem jártunk többé szabóhoz. A nagykörúti és a Rákóczi úti kapualjakban lévő kócerájokban vásárolt, gyalázatos minőségű vinil lemezeken Animals, Searchers, Dave Clark Five, Swinging Blue Jeans és Zombies számokat hallgattunk. Magunknak vágtuk a hajunkat és magunknak varrtuk a ruháinkat. Véget ért az orkán kabát őrület. A kutya nem járt többé Varjasi Rezső tánciskolájába.
Sorra nyíltak a beat klubok, és alakultak a zenekarok: Nevada, Atlantis, Kék Csillag, Syconor, Echo, Bajtala, Liversing, Atlasz, Thomastic, Sankó, Gemini, Dogs, Sakk – Matt, és Lajos utca, Törekvés, Kapás utca, Kecskeméti utca, Építők klubja, Bosch, Várklub, SOTE, Építők, Mosolygó Antal (Vigyorgó), Párisi udvar, Citadella, Ganz – Mávag, Egyetemi Színpad, Orvosi Kar, Közgáz, Bercsényi, Danúvia, hogy csak néhányat említsek.
Többé már nem lehetett egy valamire való úttörőcsapatot sem összehozni.
Az ügyesebb fiúk egész szépen kerestek hajvágással, ing, zakó és nadrágvarrással. Jó néhányat ismerek ezek közül, akik ma dúsgazdag butikosok. A legjobb belvárosi szabók a Császár, a Sztoján és a Vak voltak. A mi környékünkön a VIII - IX. kerületben, a Ferenc téri Hebegő volt az „úri szabó”. Kiváló spanyolöves, párhuzam, trapéz, vagy harang nadrágokat, bevont gombos, duplasoros, széles fazonú zakókat, és mellig érő gallérú ingeket varrt igen méltányos áron. Néha beérte egy-egy brit szám „fanatikus” szövegének a leírásával - ahogy ő kérte. Hadilábon állt az angollal. Egyszer megsúgta nekem, hogy a Bitlisz énekese a Lennonmekkártni. Volt akinek nem volt pénze még botcsinálta amatőr szabóra sem. Miszlay Gyuri, a műtős, egy forró júliusi estén az egyetlen pulóverjét úgy nyáriasította, hogy egy ollóval lyukakat vágott bele. Nem tudta, hogy korát messze megelőzte a design és a fashion terén.
Eszméletlen trükköket kellett kitalálni annak, aki meg akarta növeszteni a haját. A legelterjedtebb volt egy magas nyakú garbóba dugni a hátul varkocsba kötött hajat. Máig sem értem, hogy tudtak egyesek már 64-re vállig érő hajat növeszteni, amikor ahhoz legalább egy év kell, és 63-ban még a Jaggernek sem volt hosszú haja. Én később foto – optikus ipari tanuló koromban, az OFOTÉRT-ben, szintén garbómba rejtett copffal álltam a pult mögött. Csak 100as ORWO filmeket adtam el, mert az volt derékmagasságban lévő fiókban. A lenti polcokhoz nem mertem lehajolni, nehogy kibomoljon a lófarok.
Életem első rock koncertje úgy zajlott le, hogy Kohuth Tibi, Kozma Balázs és jómagam a hatos csuklós busszal átzötyögtünk a Józsefvárosból Óbudára, a Lajos utcai „Goli” Klubba, ahol a Liversing együttes játszott. Nekem nem volt tíz forintom a belépőre, így kívülről, a földszinti nyitott ablak rácsába kapaszkodva hallgattam és néztem végig a bulit. Rolling Stones, Them, Animals, Zombies, Searchers, Ventures és Pretty Things számokat játszottak
Szendrődi Zsolt szólógitározott. Radics Béla mellett ő volt a korai korszak legjobb hazai gitárosa. Ha Londonban születik, ma sztár. Nem tudom milyen szerepet játszott teljes mellőzöttsége későbbi súlyos betegségének kialakulásában. Mindenesetre tavaly felkelt évtizedes betegágyából, és beszállt a nosztalgia Liversing buliba.
Túri Árpád énekelt. Igazi frontember volt. James Deant idéző figura, jó hanggal és vagány színpadi mozgással. Még ma is énekel, nem is akárhogyan! Egyébként elmúlt hatvan éves, és derékig érő haja van. Homonnay Zsombor dobolt. Neki már akkor hosszú haja volt, és rázta is rendesen a ritmusra, a közönség legnagyobb örömére.
A nyitott ablakon arcomba csapott a kifelé áramló, izzadtságszagú, párás, nehéz levegő. A néhai báró budai Goldberger család egykori kékfestő manufaktúrájában új időszámítás kezdődött.
Ezután, ha a föld alól is, de elő kellett kerítenem a szombat esti tízeseket. Később a Kecskeméti utcai Vízművek Klubba, Atlasz bulikra jártunk. ők is kemény rock zenét játszottak. Flamm Ferenc énekelt és basszusozott, Makrai Pál és Bíró Gábor (Doki) gitároztak, Szekeres dobolt, és Szabó György (Manó) szájharmonikázott és zongorázott. A zongora - mivel az egyik lába hiányzott és valami sámlival pótolták - ferde volt, de ettől a Manó még nagyon jó kis blues szólókat játszott. Magyar együttesben azóta sem hallottam olyan jó szájharmonikást. Sajnos később eltűnt, kocsmákban csellengett és teljesen felhagyott a zenével. Sok évvel ezelőtt halt meg.
Az Atlasz bulik - a Kecskeméti utcai Vízművek Klubban - a Rockers és a Román tánc című nótákkal értek véget esténként. Ekkor a tömeg rituálé jelleggel körbeállt két párt, akik nagyon jól, rokiztak, és ütemre tapsolt nekik. A fiúknak hosszú vállig érő hajuk volt, a szőkét Rollingnak hívták, a feketét Iminek. A lányok közül csak a Pocak nevére emlékszem.
A Román tánc szövege ennyi volt: Hej - hej kurva anyád, refrén. Egyszer a TV-ben is fellépett az Atlasz, és mindannyian izgatottan néztük, el merik-e énekelni az eredeti „szöveget”. Ha jól emlékszem, kompromisszumos megoldás született, és Hej - hej durva apád verzióban hallottuk felcsendülni a számot.
Egy alkalommal vasárnapi televíziós felvételre hívták az együttes tagjait. Nem volt jó a szervezés, zárva volt a klubterem vasrácsos ajtaja és nem tudtak bemenni a cuccaikért. Bíró, a szólógitáros dühbe jött és a vasrácson keresztül mindkét öklével belevágott az üvegajtóba. Dőlt a vér a kezeiből. Mindent elvágott, amit lehetett: izmokat, inakat, idegszálakat. Soha többé nem tudott gitározni.
Ami eleinte rendkívüli nehézségekbe ütközött, az a farmer beszerzése volt. Az első igazi Blue Jeans, amit láttam, a Berecz Gézáé volt. Bécsből hozatták egy csempésszel. Kétszer akkora volt, mint a mérete, és egy vagyonba került az átszabása. Hamisítvány akadt tucatjával, de mi nagyon szigorú, bíráló szemmel vizsgáltuk a farmerokat. Az igazi az ezüst sliccgombos, piros (nem narancssárga) címkés Lewis volt. Ebben olyan akkurátusak voltunk, mint később a sör márkákban.
Gomba módra szaporodtak a zenekarok. Azt hiszem, a kortársaim között nincs egyetlen épkézláb fiú, aki valaha ne lett volna, akár csak egy napra zenekar tagja.
Később én is részt vettem egy zenekar alapításban, de két próbánál tovább nem jutottunk. Fellépésem pedig csak egy volt, jóval később egy somogyi faluban, ahol, mint egyetemista segítettem a népgazdaságnak a betakarításban. A helybéli zenekar tagjai az első szám után végleg elhagyták a dobogót, és rávetették magukat az asztalokon tornyosuló italokra. Három haverommal (Sneci – Keki – Szabó Kati) beálltunk helyettük részegen játszani. Mondanom sem kell, az alternatív - repetitív zene ahhoz képest Schubert dal, amit mi improvizáltunk.
A nyolcadik kerületi Jázmin utcai általános iskola „egyszámos” zenekara kizárólag a Hanky - Panky című számot (Tommy James & the Shondells) tudta eljátszani, viszont azt egy este hússzor is, ha volt rá igény, és óriási sikerrel. Mi egész este önfeledten „everybodyztunk”.
Évekkel később egy Vörösmarty téri KEX koncerten – immár poénból - Baksa Jancsi egymás után harmincszor énekelte el a Come Back-et. A szám egyszeri eljátszása már önmagában nagy poén volt, hiszen egy ciki rágógumi nóta volt, melynek stílusa alapjaiban elütött az ő alternatív zenéjüktől. Az hogy kétszer játszották, újabb nevetést csalt ki a közönségből, néhányan még a harmadiknál is mosolyogtak, de úgy emlékszem a tizediktől kezdve tök üres volt a koncert terem.
Baksa Jancsi is egy iskolai zenekarban kezdte, a Móricz Zsigmond gimnáziumban Wastaps néven, és egész jól játszottak. A szólógitárosuk – Gereben Menyus - olyan szégyenlős volt, hogy végig háttal játszott a közönségnek. akkordgitárosuk - - aki ha beszállt a játékba, irtózatosan fölgerjesztett hangszerével, attól kezdve semmit sem lehetett hallani. Baksa akkor még „menedzserként” működött a zenekarnál.
A VIII. kerületben, a Klinikakertben laktam, és a Jázmin utcai általános suli után a Zrínyi Ilona gimibe kerültem, de félévkor hármasokkal zártak, a fent említett zenei forradalom közvetett hatásaként. Anyám ekkor megrémült, hogy nem leszek régész, és protekcióval átíratott a Móriczba - ahova annak idején - még, mint Baár - Madasba - ő is járt.
A felvételi kínosan zajlott le, mert az igazgató rögtön rátalált arra a kis bejegyzésre az ellenőrzőmben, mely szerint a latin órát hangos böfögéssel zavartam. Én hiába mondtam, hogy az valójában a Wagner volt, és tévedésből írták be nekem, ez csak humorizálásra adott okot.
Már a Zrínyibe is nehezen vettek fel, mert egy haverommal horogkeresztet firkáltunk egy ház falára, és mint veszedelmes fasisztákat fél napon keresztül vallattak a rendőrsége. Szüleinket csak késő este értesítették.
Nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy mi tapad ehhez a jelképhez, csak azért rajzoltuk, mert nem volt szabad.
A rendőrségi ügynek hamar híre ment, és másnap már az egész klinikakert tudta, hogy a Kéri Néni unokája „cekkert, meg koffert lopott”. Nekem szerencsém volt, pár nappal a 14. születésnapom előtt történt az eset, de a haverom - Ivánka Rudi - már néhány napja betöltötte, így ellene büntetőeljárást indítottak.
Ivánka Rudival és öccsével 12 éves korunkban háromtagú, titkos ellenzéki „pártot” alapítottunk. Párttagsági könyvecskéket is készítettünk magunknak. Nagyon elvert volna minket a Rudi apja, ha ezt megtudta volna, őt ugyanis arisztokrata származása miatt az ötvenes években kitelepítették a Hortobágyra. A hatvanas években villanyszerelőként és fuvarosként tartotta el a családját. A Rudi mamája harisnya szemfelszedéssel foglalkozott. Pártunk egyetlen tevékenysége abban merült ki, hogy november 7-én gyufával megpróbáltuk meggyújtani a Szigony utcában egy vörös zászló szélét. Úgy éreztük, hogy nagy hőstettet vittünk véghez.
A szomszédos Füvészkert volt portyáink egyik célja. Átmásztunk a klinikakert kerítésén, és máris Pál utcai fiúknak képzelhettük magunkat. Egy alkalommal elkaptak bennünket és jelentették az ügyet az iskolának.
Kétségbeesésünkben elhatároztuk, hogy disszidálunk. Egyikünk sem merte bevallani a másiknak, hogy nem mer menni, mindenki a másiktól várta a visszavonulást. A hatvanhármas villamossal indultunk el, és az ötvenhatossal folytattuk utunkat. Hűvösvölgytől gyalog mentünk tovább. Solymárnál a Takács Józsi sírva fakadt. Így, mi többiek emelt fővel kísérhettük vissza őt, de a disszidálás, mint terv még sokáig a fejünkben volt.
Ennek nem politikai vagy egzisztenciális okai voltak. Inkább az, hogy nem engedtek el egy kicsit körülnézni a világban. Ezért sokan elmentek örökre. A barátaim többsége. Elsők között Kirill, Sztoján, Szekfű és Szőke, az utolsók között Karsai Tomi és Bodola Gyuri. Nekik már nagyon kellett sietni, mert pár nap múlva, 1989. január elsején bevezették a világútlevelet. Legtöbbször Imre Peti és Bodola Gyuri disszidáltak, fejenként háromszor. Peti egyszer Moszkván keresztül Indiába.
1972-ben vettek fel az egyetemre. Addig biztos voltam benne, hogy én is elmegyek.
A tiltáson és kalandvágyon túl a katonaságtól való félelem volt a másik fő ok.
Mindent elkövettünk, hogy ne vigyenek el katonának. Fölösleges baromságnak tartottuk. Az volt. Fiatalságunkból ellopott két év. Alig van olyan haverom, aki kitöltötte a katona idejét. Török Ádám csajozta a KIEG-en az adminisztrátor lányokat, hogy dugják el a karton lapját. Mások a sorozás előtt csont soványra lefogytak, aznap reggel elszívtak egy csomó cigit, és rengeteg kávét ittak. Volt aki forró sült krumplit rakott a hóna alá, hogy felmenjen a lázmérő. Akit mégis behívtak, az a seregnél bevizelt minden éjjel. Ismét mások minden évben beiratkoztak ipari tanulónak.
Én is, kétszer is. Először foto – optikusnak, a következő évben pedig könyvkötőnek. Így úsztam meg. Később hihetetlen utánajárással a család orvos ismerősei gyermekkori vitustánc maradványait állapítottak meg nálam. A betegség alátámasztására ájulást tettettem a sorozáson. A sorozóorvos is ismerős volt, így hamarosan bepecsételték a katonakönyvembe, hogy Békében alkalmatlan, háborúban szakszolgálatos. (BHSZ)
A Móricz Zsigmond Gimnáziumban haverkodtam össze Szemző Gáborral. őt később Riasztónak nevezték el, mert mindig volt valami vad a megjelenésében. Egyszer levágta a fél bajuszát, és egy ilyen fényképet rakatott a személyijébe.
Másik osztálytársunk, Ertl Miklós (Pertli) igazolványképe vízipólós úszósapkában ábrázolta tulajdonosát, a vízben.
Szemző Gabival hosszú évekig terveztük a disszidálást, a jól bevált útvonalon: Jugoszláviában, a Nova Goriczia - Goriczia határállomás közelében kerítésmászás Olaszországba.
Pipó egyszer azt mondta a Riasztónak: Riadó! (ő így hívta) Te ne diszkózzál, mert téged kint Achtung-nak fognak nevezni. Nem hatott a duma. Riasztó Washingtonban él. Ami miatt a leginkább el akart menni, azt előtte végigcsinálta: kiszolgálta a katonaidejét. Mi gazdagabbak lettünk egy tucat katonatörténettel, de ő mivel lett gazdagabb?
Akkoriban a Belvárosi Jégbüfé előtt volt a gyülekezőhelyünk. Oda járt a „belvárosi galeri”: Sztoján, Scotti, Sündöri, Vak, Pipó, Gyapi, Szegfű, Szőke, Gyugyó, Pipás Pierre, Jean, Vörös Parizer, Létra, Duci, és még sokan mások.
Virágmintás ing, bokáig érő csőnadrág, rózsaszín zokni, és vászon vagy kordbársony cipő volt a kötelező viselet, enervált, görnyedt járással és „belvárosi” frizurával (középen kettéválasztott, fölfelé bodorított haj, kétoldalt hosszú hajpajesszal).
Délutánonként ott gyülekezett az esetenként 40 – 50 fős társaság. Majdnem minden este volt valami buli. Ifjúsági Park, Bem Rakpart, KEX buli a Jókai utcában, a Citadellában, vagy a Párizsi udvarban. Rengeteg buli hely volt.
Hétköznap is voltak bulik. A régi helyek: Goli, Danuvia, Kecskeméti utca eltűntek, de alakultak helyettük újak: Jókai klub a Szabadsághegyen, Gerlóczy utca, Vigyázó Ferenc utca, Várklub, E épület, Csanádi utca a Syrius-szal, Ganz MÁVAG, Törekvés, Kapás utca, és hosszan lehetne sorolni még.
Az aranykor végét az jelentette, amikor megnyílt az első diszkó. Ezután a hanyatlás következett. Lassú, szívós tönkretétele az élőzenének. Eleinte még mi is szívesen jártunk a diszkókba. Akkor még játszottak olyan rossz zenét, mint később. A diszkók számának szaporodásával egyenes arányban csuktak be a régi törzshelyek.
http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1644537107001&id=1582420591¬if_t=wall#!/album.php?aid=2044520&id=1078211194
Gratulålok, jo korrajz! Mario Norvegiåbol
VálaszTörlés